Kagura
-
Kora: kevesebb mint 1 éves, mert Naraku reinkarnációja
-
Fajtája: szélboszorkány
-
Jelleme: rossz
-
Neve jelentése: régi Shinto zene és tánc
-
Megjelenése: 39. rész
Kezdetek
Kagura Naraku első reinkarnációja, Naraku egy részéből született. Ő a szelek boszorkánya, képes uralni mindenfajta és féle szelet. Fegyvere a legyezője, amivel irányítja a szelet, és képes különféle támadásokra is vele, mint például a pengetánc vagy a sárkánytánc. A széllökéseket a benne lakozó gonosz erő hozza létre. A hajában lévő toll segítségével pedig, ha felnagyítja azt, akkor egy kis szél segítségével bármikor el tud repülni. Kagura élvezi, ha szenvedést okozhat másoknak, nagyon ravasz, és nehéz megtéveszteni őt. Egyik este lemészárolta a farkasszellemek klánjának a tagjait, akik az ékköveket akarták megszerezni Narakutól. Eljuttatott Kougához egy mérgezett hamis ékkőszilánkot, hogy ezzel megbénítsa majd végezzen vele, és elvegye az ékkőszilánkjait. Közben csapdába csalja Inuyashát, beszennyezte őt a halott farkasszellemek vérével, majd ráuszította a felbőszült Kougát. Kouga bosszút esküszik társaiért, és ezért kiáll Kagura ellen, de sikertelenül. Kagura Inuyasha szélbordája felett is tudja uralni a szelet, azért ellene nem használ ez a technika, kivéve, amikor Kagome eltereli és megtisztítja a szelet a szent nyílvesszejével. Inuyasha eltalálja a szélbordával, de Kagura nem hal bele. Ekkor kiderül, hogy a hátán ugyanolyan pók alakú sebhely található, mint Narakuén. Kagura idegesen kérdőre vonja Narakut, amiért az becsapta őt Inuyashával kapcsolatban. Kagura gyűlöli Narakut. Bosszúból, amire becsapták, megtámadja Narakut, mire az figyelmezteti, hogy a szíve a kezében van (szó szerint). Ezáltal bármikor meg tudja őt ölni, ha azt akarja. Kagura alábecsüli az embereket és a félszellemeket egyaránt, pedig Naraku is csak egy félszellem.
Szabadság utáni vágy
Kagura minden vágya az, hogy szabad lehessen, akár a szél, vagy eltűnhessen, akár a hold, de addig, amíg szíve Naraku kezében van, ez csak álom számára. Többször is összetűzésbe kerül Kougával, majd az egyik alkalommal sikerül elvennie tőle a szilánkokat. Mindenképpen szabaddá akar válni, ezért képes arra is, hogy elárulja Narakut. Felkereste Sesshoumarut, és felajánlotta neki a Kougától megszerzett ékkőszilánkokat, cserébe pedig annyit kért, hogy puszítsa el Narakut. Ám Sesshoumaru visszautasítja az ajánlatot, mondván, hogy Kagura semmi számára értékeset nem tudott felmutatni cserébe. Kagura eléggé megsértődött a szellemre, és szitkozódva elszállt. Úgy döntött, hogy azért megfogadja Sesshoumaru tanácsát, és használni fogja a birtokában lévő szilánkokat, hogy így megpróbálja megölni Narakut. Ám Kouga rátámad Kagurára és visszaveszi tőle a szilánkjait. Eközben megjelenik Inuyasha is, aki éppen emberi formában van. Kagura meglátja őt, így mostmár ő is tudja, hogy újhold első éjszakáján változik emberré, de úgy határoz, hogy ezt a titkot egyenlőre nem árulja el Narakunak, hátha még a hasznára fordíthatja. Inuyasha már majdnem végez Kagurával a szélbordával, amikor Naraku szellemei megmentik, és a csapás elé vetik magukat, így Kagura megmenekült. Naraku természetesen egyből megtudta, hogy Kagura próbálta elárulni. Válaszul az árulásra megbüntette, és láncra verve magára hagyta. Kagura ígéretett tett neki, hogy soha többet nem tesz ilyet, de természetesen nem gondolta komolyan, mindenféleképpen meg akar szabadulni Nakarutól. Folyamatosan abban reménykedik, hogy egy napon Inuyasha vagy Sesshoumaru megerősödik, és akkor lesz elég erejük ahhoz, hogy elpusztítsák Narakut. Naraku elengedte Kagurát, és megparancsolta, hogy kövesse és figyelje Mussot. Kagura elárulja Inuyasháéknak, hogy hol találják meg Mussot. Kagura irigy Mussora, amiért annak nem tud Naraku parancsolni, és nem tudja befolyásolni a cselekedeteit. Inuyasha már éppen megölte volna Mussot a szélbordával, de Kagura a pengéivel eltérítette a csapás útját. Majd abban reménykedik, hogy talán Musso elég erős ahhoz, hogy legyőzhesse Narakut. Mussonak nem sikerül, és Kagura attól fél, hogy az ő sorsa is az lesz, mint Mussonak, hogy Naraku egyszerűen csak elnyeli, ha mégegyszer megtagadja a parancsát.
Kagura Naraku parancsára elrabolja Rint, hogy ezzel odacsalják magukhoz Sesshoumarut. Naraku be akarja kelebezni magába a szellemet. Mikor Naraku elkezdte bekebelezni Sesshoumarut, Inuyasha is megjelenik a színen. Kagura próbálja kikerülni a harcot vele, ezért próbál úgy tenni, mint aki vereséget szenved tőle. Oda akarja engedni Narakuhoz, mert abban bízik, hogy a két fivér esetleg leszámol Narakuval. Kagura attól tart, hogy túlbecsülte Sesshoumaru erejét, ugyanis a szellem vesztésre áll Narakuval szemben. Inuyashának még addig végeznie kell az ellenséggel, amíg az nem szerzi meg Sesshoumaru erejét. Kagura tudja, ha ki akar szabadulni, akkor valahogyan segítenie kell Inuyashának, de azt nem tudja, hogyan tehetné. Ám Naraku elmenekült, nyoma veszett, és Kagura tudja, hogy a szabadsága iránti reménynek vége.
Vonzódás
Miután Naraku felélesztette a legendás hét harcost, attól kezdve Kagurának nem sok feladata volt. Naraku azt a feladatot adta Kagurának, hogy vigyázzon a babyre, vagyis Naraku szívére. Miután Naraku elrejtette a szívét, Kagura keresni kezdte azt. Később rájött, hogy Naraku arra használja a fuyouheki-t, hogy elrejtse a szívéül szolgáló csecsemőnek a gonosz auráját. Ezért hát megszerezte Inuyasháktól a Gakusanjin kristányokat, ami azért különleges, mert ha a fuyouheki a közelben van, akkor a kristályból eltűnik a gonosz aura. Kagura a szellemeket követve eljut Goryoumaru nagyúr templomához. Kagura utasítja a szellemeket, hogy támadják meg a templomot. Ismét összetűzésbe került Inuyashával, de sikerült hamar leráznia magáról a félszellemet. Kagura megpróbál behatolni a templomba, de Goryoumaru nagyúr megtámadja, és látszólag halálos sérülést okoz neki. Csakis azért maradt életben, mert a szíve Naraku kezében van, tehát nem halhat meg. Megmaradt erejét arra használta, hogy elmeneküljön a helyszínről, ám menekülés közben egy folyóba zuhant. Sesshoumaru, Rin és Jaken találnak rá. Jaken megkérdezi Sesshoumarutól, hogy mi legyen vele, de a szellem azt mondja hagyja ott. Rin azonban bemegy érte a vízbe, és Jaken követi őt. Ám mindhármójukat elsodorja az ár, és végül Sesshoumaru szedi ki őket a vízből, és ezzel Kagurát is megmenti. Kagura súlyos sérülése egyik pillanatról a másikra hirtelen begyógyul, majd magához tér. Eközben Naraku tisztában van vele, hogy Kagura elárulta őt, de még úgy döntött egy ideig életben hagyja, mert még szüksége van rá, ugyanis csaliként akarja használni Inuyasháék ellen. Kagura meglepetten hallja, hogy Sesshoumaru volt az, aki megmentette. Elmondja a szellemnek, hogy úgy tűnik megtalálta Naraku szívét. Adott Sesshoumaruéknak a Gakusanjin kristányokból, és elmondta, hogy bár tudta nélkül, de mégis Goryoumaru nagyúr Naraku szívének a védelmezője. Sesshoumaru azt tanácsolja neki, hogy már ne tegyen semmit ebben az ügyben, mert Naraku már úgyis tudja, hogy elárulta őt. Kagura dícsérettel halmozza el Sesshoumarut az erejével kapcsolatban, és arra bíztatja, hogy ő ölje meg Narakut, hisz neki sikerülhet. Miután elmegy, bevallja magának, hogy azért repült el ilyen messzire a sérüléseivel, hogy még egyszer utoljára láthassa Sesshoumaru nagyurat, még mielőtt meghal. Ebből kiderül, hogy Kagura titokban érzett valamit a szellem iránt. Hakudoushi feladatot adott Kagurának. Megparancsolja neki, hogy a Goryoumaru nagyúr templomában lévő gyerekeket ölje meg, de Kagura nem tette meg. Mikor Kanna megjelent a gyerekkel, Kagura iszonyú dühös lett, mert rájött, hogy Naraku szíve végig a templomban volt. Kagurára maradt a feladat, hogy foglalkozzon Inuyasháékkal, de ehelyett ő felvilágosítja őket arról, hogy ez a gyerek Naraku szíve volt, és végig itt volt a szemük előtt, majd otthagyja őket. Kagura követte Naraku szívét, és látta, hogy egy szellemsziklába mennek be. Nem tudja mit kéne tenni, kövesse őket, vagy sem. Így hát inkább visszament Inuyasháékhoz, és próbálja mutatni nekik az utat Naraku szívéhez. Miután Inuyasháék bementek a sziklába, Kagura kívülről figyeli az eseményeket. Miután a szikla megmozdult, meglepetten vette észre, hogy az él, és rájön, hogy ez is csak Naraku újabb csapdája. Naraku miután kijutott a sziklából, kérdőre vonja Kagurát, hogy Iuyasháék vajon hogy találták meg ezt a helyet, de Kagura mindent tagadott, és próbált színlelni.
Később nagy örömére visszakapta a szívét Narakutól, de nem maradt sokáig életben, mert Naraku csak a miasmával megmérgezve adta neki vissza. Sesshoumaru nem tudja megmenteni őt és végleg eltűnik az élők sorából. Mosolyogva hal meg, hiszen mégegyszer utoljára láthatta Sesshoumarut.
|