A JÓSLAT

Az előző fejezet tartalmából:

Cayounak viszatérő rémálmai vannak, amiket egy gyenge pillanatában megoszt Kagoméval. Inuyasha és Kagome miután elvették Cayou gyűrűjét visszatérnek a középkorba. Ám Cayou is résen volt, és elvett Kagométól egy szilánkot, ugyanis sejtette, hogy ők elveszik a gyűrűjét. Elmegy Kagoméékhoz, hogy cserét ajánljon fel, de nem talál otthon senkit. Bemerészkedik az udvarra és az udvaron található szentélybe, amikor Kagome családtagjai hirtelen hazaérnek, és Cayounak muszály elbújnia. Besiet a szentélyben található kútba, ám Kagome nagypapája is éppen a szentélybe tart...

Mindenfelé mezők és erdők találhatóak. A nap már kezd elbújni a horizont mögé. Az idő lehülőben van. A messziből 3 alak tűnik fel, akik már régóta vándorolnak.

• Sesshoumaru nagyúr, hová megyünk? - kérdezi sokadszorra Rin Sesshoumarutól, akitől ezúttal sem kapott választ.

A kis csapat már napok óta egy bizonyos rejtélyes személy nyomát követik, akiről senki sem tudja merre tartózkodik éppen, ugyanis mindig vándorol. Sesshoumaru egy szellem tanácsára egy különös jós után kutat, akitől válaszokat vár a kérdéseire.

"Sesshoumaru Nagyúr! Ha választ akasz a kérdéseidre, akkor keresd fel a titokzatos jóst, aki mindenre tudja a helyes választ. Neked is meg tudja mondani, amire kiváncsi vagy!"

Ezeket a tanácsokat adta a szellem Sesshoumarunak, és rögtön ezután köddévált, így Sesshoumarunak még annyi ideje sem maradt, hogy reagálhasson rá. Pedig lett volna mit mondani, ugyanis nagyon utálja, ha valaki meg akarja neki mondani, hogy mit csináljon. Ennek ellenére Sesshoumaru úgy döntött most mégis megfogadja a kapott tanácsot, és felkeresi a jóst. Már többször is hallott egy különös jósról, de eddig sosem vett róla tudomást, eleresztette a füle mellett. Egyszer régen még az apja adott neki információkat egy öreg jósról, aki nem emberi lény. Sesshoumaru, mivel most sok mindenre választ keres a kardjával kapcsolatban, ezért indult el a jós keresésére. Fogalma sem volt hol kezdje a kutatást, amikor az ismeretlen szellem ismét felbukkat, és elmondta neki, hogy milyen szagot kell követnie. Így Sesshoumaru, Rin, Jaken és Ah-Un elindultak abba az irányba, amerre a jóst sejtették. Már napok teltek el, mire eljutottak egy rejtélyes erdőbe. Sesshoumaru érezte, hogy nem lehet már messze a célszemély. Egyre beljebb és beljebb haladtak az erdőben. Rin már elaludt Ah-Un hátán, Jaken pedig szokásához híven kissé lemaradva, hátul kullog. Sesshoumaru hirtelen megtorpant, és Jaken, ahogy mindig, most is belesétált Sesshoumaruba.

• Bocsáss meg nagyuram, de nem vettem észre, hogy megálltál. - megtegetőzött a kis szellem, miközben földreborult gazdája előtt.

• Megjöttünk. - szólalt meg Sesshoumaru tudomást sem véve az előtte hajlongó Jakenről.

Jaken felemelkedett és egy szokatlanul kicsi barlang tárult a szeme elé. A hely első ránézésre lakatlannak tűnt, de Sesshoumaru biztos volt benne, hogy jó helyen járnak. Az ég már kezdett elsötétülni, és a levegő a szokásosnál is hidegebbre hült. Sesshoumaru elindult a barlang felé, és amikor észrevette, hogy Jaken követi őt, hátrafordult.

• Jaken! - szólította fel szolgáját. - Te ittmaradsz Rinnel, amíg vissza nem jövök.

• Értem nagyuram. - választolta azonnal Jaken, majd viszament Rinhez.

Rin a beszélgetésre felébredt, és a nagyúr után akart menni, de Jaken nem engedte neki. Így fogták magukat és addig elmentek élelmet gyűjteni, míg Sesshoumaru nagyúr vissza nem tér hozzájuk. Sesshoumaru elindult a barlang bejárata felé. Amikor beért nagy sötétség fogadta, és az élet legkisebb jelét sem találta. Elindult a szűk kis barlang belseje felé, ugyanis érezte a jós szagát. Majd neszt hallott belülről, ezért továbbment. A barlang belsejében aprócska tűz égett, körülötte rengeteg élelem, és egy takaró. Ezek szerint mégis csak jó volt a megérzésem, gondolta Sesshoumaru.

• Jós! - szólalt fel Seshoumaru. - Itt vagy?

Az idegen hangra a jós végre előbújt rejtekhelyéről. Egy nagyobb sziklatömb mögött álldogállt eddig. Megrémülve tett egy lépést Sesshoumaru felé.

• Furcsa egy teremtmény vagy, te jós! - jegyezte meg Sesshoumaru, majd jobban szemügyre vette a személyt, akit felkeresett.

A jós meglepően öreg és aprótermetű volt. Magasságban csak pár centivel győzedelmeskedik Rin felett. Furcsa, fekete köpenyt visel, és a fején egy fekete kendő van, ami eltakarja a fél arcát. Járása kiegyensúlyozatlan és görnyedt. A haja ritka, ősz és csomókban lóg. Rögtön lerí róla, hogy nem számított látogatóra.

• Mit akarsz tőlem? - kérdezte gorombán hivatlan vendégétől.

Sesshoumaru felháborodott a vendéglátója mogorvaságán és a beszédstílusán, majd, mintha mi sem történt volna, letelepedett a tűz mellé és úgy válaszolt.

• Egyszer régen apámtól hallottam egy jósról. - kezdte Sesshoumaru – Tudni akarom, hogy ki az a jós. Tán te lennél az?

Az öreg jós mostmár nem volt annyira megrémülve a szellem láttán, és leült a tűzhöz, olyan szögben, hogy pont vele szemben legyen Sesshoumaru.

• Talán igen, talán nem. - gúnyolódott az öreg.

Sesshoumaru kezdte elveszíteni az önuralmát, és a kardja után nyúlt. Ám mielőtt még megölhette volna a bosszantó öreg jóst, az megadóan felemelte a jobb karját.

• Az apád egy nagy kutyaszellem volt igaz? - kérdezte mostmár megszeppenve a jós, mert érezte a veszélyt.

Sesshoumaru nem válaszolt, de mivel nem tagadta a tényt, a jós folytatta.

• Akkor talán én vagyok az a személy, akit kerestél. - folytatta az öreg – De mondd, miért kerestél fel engem? Mit akarsz megtudni?

Sesshoumaru nem felelt rögtön, örömmel nyugtázta, hogy a jós megtört előtte.

• Választ akarok kapni pár kérdésre a kardommal kapcsolatban. - válaszolt végül Sesshoumaru, majd kihúzta a Tenseigát.

A kardot, amit még apja hagyott rá, és amivel egyszerre százak életét lehet megmenti. Ezzel a karddal hozta vissza az életbe Rint is, aki azóta az ő védelme alatt áll. Mindennek ellenére Sesshoumaru haszontalannak tartja a kardját, és apja másik örökségére a Tessaigára vágyik, amit az öccse, Inuyasha örökölt. A jós átvette a kardot, és nézegetni kezdte. Miután minden egyes apró részletet szemügyre vett visszaadta azt Sesshoumarunak.

• Mire vagy kíváncsi? - vonta fel a szemöldökét a jós. - Ha jól látom ezzel a karddal nem lehet ölni. Akkor meg mit akarsz megtudni még róla?

Sesshoumaru fintorogva elhúzta a száját. Sosem értette, hogy az apja miért éppen rá hagyta ezt a kacatot.

• Arra vagyok kíváncsi, hogy hogy lehet vele normálisan harcolni. - válaszolt Sesshoumaru a jós kérdésére.

• Áh! Vagyis jobbanmondva ölni, nemde?!

Sesshoumaru bólintott. A jós felállt a helyéről és elkezdett fel-alá járkálni a barlangban. Látszott rajta, hogy valamin nagyon erősen gondolkozik.

• Miért kérdezel tőlem ilyeneket? Én nem tudós vagy kovács vagyok, hanem egy jós. - vágta rá az öreg bosszankodva. - Én ilyen dolgokat nem tudok, csak a jövővel kapcsolatban tudok neked információkat nyújtani.

Sesshoumaruban harag gyúlt a semmis válasz miatt, amit az öregtől kapott, és előrántotta a Tokijint, hogy annak segítségével elvegye a jós életét. Már éppen kettévágta volna, de az öreg gyorsabban reagált, mint azt Seshoumaru gondolta volna, és máris a sziklatömb mögött volt, ahonnan legelőször előbújt.

• Nem akarhatsz megölni engem te szellem! - tiltakozott a jós mérgesen. - Sok dolgot látok a jövőddel kapcsolatban. Nem vagy rájuk kíváncsi?!

Ezzel a mondatával sikerült felkeltenie Sesshoumaru érdeklődését, mire a szellem eltette a kardot. Sesshoumaru abban reménykedik, hogy talán a kard használatának a megfejtését látja a jövőjében. Így hát visszaült a helyére, és felszólította az öreget, hogy jöjjön elő.

• Mondd el nekem te jós, hogy mit látsz a jövőmben? - utasította őt Sesshoumaru

A jós félszegen kicsusszant a rejtekhelyül szolgáló sziklafal mögül, majd visszatért a megszokott helyére. Mélyen belenézett Sesshoumaru szemébe, és beszélni kezdett.

• Valami tudnod kell a képességeimmel kapcsolatban szellem...

• Sesshoumaru Nagyúr. - vágta félbe Sesshoumaru a jóst.

• Óh bocsáss meg, tehát Sesshoumaru nagyúr a neved. Szóval Sesshoumaru nagyúr, mielőtt belekezdenék a jövőd firtatásába, tisztáznunk kell pár apróságot. Tudnod kell, hogyan is működik pontosan ez a jövőbelátó képességem. - folytatta a mondókáját a jós, miután Sesshoumaru félbeszakította – Először is, nagyon ritka, hogy sikerül valamit látnom, illetve mondanom. Ha meglátok valamit, akkor azt elszavalom, de ilyenkor nem vagyok teljesen önmagam, tehát általában amikor magamhoz térek már nem emlékszem mindenre amit mondtam. Így emiatt később ne vonj felelősségre, mert nem vagyok mindenttudó. A jövőbeli látomásképek úgy jutnak el hozzám, ha megérintem az alany kezét. Tehát akármilyen rideg és könyörtelen szellem is vagy te, Sesshoumaru nagyúr, ha meg akarsz tudni a jövődről pár dolgot, vagy hallani akarod a jóslatot, akkor muszály megérintenem a kezedet.

Sesshoumaru még a gondolattól is elborzadt, hogy egy semmirekellő, öreg jós hozzáérjen, de most az egyszer kénytelen volt ezt elviselni, ha meg akar tudni valamit a kardjáról.

• Nem tudom eldönteni, hogy vajon jövőbeli képek tárulnak-e elém, vagy egy jóslat tör felszínre belőlem. Ezért se engem hibáztass nagyúr! Én teszem a dolgomat, amit kérsz tőlem, de csak egyetlen feltétellel teszek eleget a kérésednek.

Sesshoumaru felvonta a szemöldökét, és a kardjára pillantott.

• Pontosan! - bökött rá a jós Sesshoumaru kardjára. - Csak akkor teljesítem a kérésedet, ha nem ölsz meg utána.

Sesshoumaru bólintott, és a szörméjével eltakarta a kardot, hogy az ne zavarja meg a jóst a munkájában a későbbiekben. Amúgy sem állt szándékában, hogy elvegye az öreg életét.

• Így miután ezt tisztáztuk, akkor lássunk munkához. - ült fel a jós, és kinyújtotta a kezét Sesshoumaru felé.

Sesshoumaru kelletlenül, fintorogva odanyújtotta felé ép kezét, amit a jós megérintett. Pár pillanatig csönd borult a barlangra, majd a jós elkezdett remegni. A szemei felakadtak, majd teljes erőből megszorította Sesshoumaru karját, és furcsa érdes, rekedtes hangon kezdett beszélni. Amit mondott az minden bizonnyal egy jóslat volt, nem pedig jövőbeli képek. Sesshoumaru figyelmesen hallgatta az öreg jóslatát.

 "Bár nagyhatalmú és erős szellem, mégis tehetetlen... Nem mentheti meg... A jogos elsőszülött örökös, idő előtt, hamar elbukik... Menthetetlen... Hiábavaló minden erőfeszítés... A bosszú megfertőzi szerettei életét... A harag felesleges viszályt szül... Sötétségbe borul minden...

......

Késbe bár, de jön a világosság... A második szülött viszi véghez a feladatot, és őáltala bevégeztetik az elbukott elsőszülött számára szánt sors..."

Miután a jós elhallgatott, a szemei ismét visszaálltak, és már normálisan nézett Sesshoumarura, és ismét a rendes hangján kezdett beszélni.

• Megértetted amiket az előbb elmondtam neked? - kérdezte az összezavarodott szellemtől

• Mit kellett volna megértenem? - háborodott fel Sesshoumaru, majd elrántotta kezét a jóstól. - Ostobaságokat zagyváltál. Érthetetlen maszlag volt az egész, semmi más.

• Óh... - a jós meglepődve válaszolt. - Amikor megérintettelek ezek a szavak hagyták el a számat. Nem önszántamból beszéltem, hanem egy jóslatot mondtam el neked, ami be is fog teljesülni.

Sesshoumaru dühösen felállt, és elindult kifelé a barlangból. A jós csalódottan nézett utána.

• Ostobaság volt részemről idejönni. - bökte még oda félvállról Sesshoumaru. - Amiket mondtál, annak nincs semmi értelme.

Azzal otthagyta a meglepett jóst a barlangban. Sesshoumaru kifelé mehet a gondolataiba meredt.

"Miről szólhat ez a jóslat? Vajon apámról, Inuyasháról és rólam szólt?! Vagy valaki egészen másról? Á! Ez csak egy kitalált szöveg volt, semmi más. Még hogy az elsőszülött idő előtt elbukik?! Az lennék én? Lehetetlen, hogy elbukjak! Hülyeség az egész! Csak félrevezetés lehetett, hogy elterelje a figyelmemet a végső célomról!"

Sesshoumaru észre sem vette, hogy mikor ért ki a barlangból. Jakent és Rint sehol sem látta a közelben, csak Ah-Un feküdt ott békésen.

• Jaken! - szólongatta szolgáját.

Kis idő elteltével Jaken felbukkat Rinnel az oldalán. Odasietett Sesshoumaruhoz, és földreburolt előtte.

• Bocsáss meg nekem nagyuram. - szabadkozott. - Rin elkószált, én meg követtem.

Sesshoumaru mintha meg sem hallotta volna Jaken mentegetőzését.

• Indulunk . - adta ki a parancsot. - Itt már nincs semmi dolgunk!

• Igenis nagyuram. - engedelmeskedett Jaken

Azzal a csapat elindult kelet felé, hogy tovább folytassák útjukat, és ezáltal közelebb kerüljenek a fő cél éléréséhez.

 ***

 Cayou a kútra nézett, és rögtön eszébe jutott a megoldás.

• Ez az! Amíg az udvaron maradnak, addig én elrejtőzöm a kútba. Igen...

A léptek zaja egyre erősödött, a szentély ajtaja nyikorogni kezdett, Cayou pedig sietve elindult a kiszáradt kút felé. Látta, hogy van benne egy létra. Azon lemászott, és a létrába kapaszkodva csüngött.

• Nagyapa gyere be, készen van a vacsora. - hallotta Cayou ismét a gyermek hangját.

A léptek zaja elhalkult, és Cayou mostmár biztos volt benne, hogy mindenki bement a házba. Így megnyugodva kimászott a kútból, majd megtörölte verejtékező homlokát.

• Húú ez meleg helyzet volt. - sóhajtott.

Cayou óvatosan kimerészkedett a szentélyből, majd gyorsan eliszkolt az udvarból is, és elindult hazafelé. Úgy döntött később ismét átjön, hátha akkor már Kagome is otthon lesz, és visszakövetelheti magának a gyűrűjét, amit ellopott tőle Kagome és Inuyasha. Amikor Cayou hazaért már besötétedett, és tudta, hogy az apja mérges lesz rá, amiért ennyit késett. Óvatosan kinyitotta a bejárati ajtót, és megpróbált észrevétlenül belopakodni, de sikerültelenül. Az apja már az ajtóban várt rá.

• Mondd csak kislányom, tudod te mennyi az idő? - tette fel a kérdést Cayou apja karba font kézzel.

• Sajnálom apa, de úyg elment az idő, hogy észre sem vettem mikor sötétedett így rám. - vágta rá rögtön Cayou.

Az apja arcvonalai kicsit megenyhültek, és engedett a keresztbetett kezes pózon is. Tovább kérdezősködött volna, de Sayou éppen akkor sietett le a lépcsőn, amikor nyitotta volna ki a száját a következő kérdéssel. Sayoun már kabát volt, és a hátán egy nagy táska.

• Rendben apa mehetünk. - állt meg apja mellett Sayou, majd mosolyogva nővérére nézett. - Te nem jösz velünk?

• Hová? - értetlenkedett Cayou.

• Jaj ne mondd, hogy ezt is elfelejtetted?! - gúnyolódott Sayou. - Tudod mondtam neked, hogy ma van a legjobb barátnőm születésnapja, és hivatalosak vagyunk egy ünnepi vacsorára hozzájuk.

Cayounak hirtelen eszébe jutott, hogy ezt már múlthéten megbeszélték, és azt is, hogy az egész család elmegy a vacsorára.

• Bocsáss meg, de teljesen kiment a fejemből. - mentegetőzött Cayou, és most nem hazudott, valóban elfelejtette. - Nagy baj lenne ha itthon maradnák?

Ezt a kérdést már apjához intézte, mire Sayou morcosan csípőre tette a kezét.

• Miért akarsz itthon maradni? - kérdezte az apja. - Már meg van beszélve, hogy mindannyian elmegyünk!

• Ne haragudjatok, de nagyon megfájdult a fejem, és szeretnék egy kicsit lepihenni.

Cayou apja elhitte ezt a fejfájós mesét, és beleegyezett, hogy idősebbik lánya ihtton magardjon, ellenben Sayou nagyon jól tudta, hogy nővére ismét lódít. Ám most nem törődött vele, ugyanis így is késében voltak, és arra már nem maradt ideje, hogy Cayout győzködje. Miután Cayou jó szórakozást kívánt nekik, Sayou és az apja elmentek. Cayou megkönnyebülten fellélegzett, és elindult a szobája felé, amikor hirtelen valami szöget ütött a fejébe. Visszaindult lefelé, és kettesével szedte a lépcsőfokokat, aminek az lett a következménye, hogy lehuppant a földre, és jól beütötte a lábát. Cayou nem törődött azzal, hogy milyen nagyon megfájdult a lába, gyorsan kisietett a kertbe, és odafutott a kert közepén álló szentélyhez.

• Kíváncsi vagyok, hogy vajon a mi szentélyünkben mi lehet. - gondolkozott. - Vajon itt is egy ócska régi kiszáradt kút van?!

Cayou megpróbálta kinyitni a szentélyt, de azon lakat volt, ami miatt nem nyílt. A lakatot sehogy sem tudta leszedni, ám ekkor eszébe jutott, hogy az apja dolgozószobájának a falán már régóta lóg egy kis kulcs, amiről eddig nem tudta, hová való. Most beugrott neki, hogy talán az a kis kulcs nyitja ki ezt a lakatot.

Így hát besietett a házba, az apja dolgozószobájába és leakasztotta a kis kulcsot, majd visszaviharzott a kertbe a szentélyhez. A nagy sietség közepette még a papucsát is elfelejtette felvenni. Annyira kíváncsi volt már, hogy mi várja a szentélyen belül. A kis kulccsal sikerült kinyitnia a lakatot, és végre beléphetett a szentélybe.

Meglepődve, és kicsit csalódottan látta, hogy az ő szentélyük közepén is egy kút áll. De ez a kút nem ugyan olyan volt, mint amit ma látott. Ez sokkal nagyobb, és szélesebb. Cayou belenézett és úgy látta ez nemcsak hogy nagyobb, de kétszer olyan mély is volt.

A kút alján észrevett valami papírfélét, és már csak kíváncsiságból is, de fel akarta hozni. Itt nem volt létra a kúton belül, amin lemászhatott volna. Ám látra helyett volt valami más. Sok növényféleség volt kinőve a kútból. Cayou úgy gondolta azoknak a segítségével lejuthat a kút aljára. Ígyhát belekapaszkodott a legnagyobb és legbiztonságosabbnak vélt növény szárába, és elkezdett ereszkedni. Csak ereszkedett és ereszkedett egyre mélyebbre, amikor egy óvatlan pillanatban nem figyelt oda, és a keze megcsúszott. Ezt követően rémülten elkezdett kapálózni és húzni kezdte magával a növényt, aminek az lett a következménye, hogy a növény szára elszakadt.

• ÁÁáááááááá... - sikoltott fel Cayou a hirtelen meglepetéstől

Cayou elkezdett zuhanni. A szemeit becsukta, ugyanis tudta mi vár rá. Egy fájdalmas földet érés, és rengeteg törött csont. Cayou már nem tudta elkerülni az ütközést a földdel, ezért úgy gondolta, jobb hamarabb túlesni rajta. Várta a nagy puffanást és a kút alját. Csak zuhant és zuhant. De hiába várta a földet érést, az nem akart bekövetkezni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés