1. fejezet - Találkozás egy angyallal

Nyári alkony szállt a tájra és Sesshoumaru felnézet rá.

A lenyugvó nap nem volt számára megnyugtató.

Nem tudta mi vár rá még.

Most hogy Rin nincs többé vele, csak ez az ostoba szolgálya.

Egy darabig még andalgót a sárkánylovával meg a szolgával.

Aztán meg állt és rá nézet a szolgára.

Itt letáborozunk

- Rakj tűzet.

- Igen is Sesshoumaru nagyúr.

A kis szolga elment fát gyűjteni, és mikor visszatért a gazdáját már sehol sem találta.

Már megint itt hagyót engem.

Dühöngőt a szolga, és neki állt tűzet csiholni.

♣♣♣

Még nem tudta hova megy csak ment egyre mélyebben az erdőbe.

Észre sem vette hogy rá sötétedet.

Egy tóhoz ért.

Leült partjára és búskomoran belemerült a gondolataiba.

Mélyen mardosta valamilyen ismeretlen érzés, amiért nem tudta megmenteni Rint a haláltorkából.

Csak ott szorongatta kezébe a Tenseigat és nem volt elég szeretet a szívébe ahhoz hogy ismét feltámassza őt vele.

Fájt neki nagyon és már úgy érezte, elviselhetetlen ez az érzés, amikor a sötét égbolton meglátót egy fénylő csillagot.

Pont az ezüstös telihold alatt.

A csillag vele szembe volt és farkas szemet néztek egymással a tó túlsó partján.

A csillag lassan ereszkedni kezdet.

Mikor már elég közel volt a földhöz meg ált és elkezdet átváltózni.

Bár sűrű volt az erdő, de Sesshoumaru így is jól látta hogy mi történik.

A csillagból egy gyönyörű szárnyas lény lett.

Ezüstös haja megcsillant az esti holdfényébe.

Ruhája hófehér volt és egyszerű.

Oda ment a tópartjához könnyed lépteivel, és bele tette kezét a vízbe.

A víz tetején megjelent egy híd mely ezüst fénybe úszott.

Elindult hídon a túlsó partra, mikor hirtelen észre vette Sesshomarut és abba a pillanatba megdermedt.

Sesshoumaru oda ment a híd lábához és rá nézet a nőre,csak ott állt mint egy megkövesedett szobor.

Rá lépet a hídra és oda ment a nőhöz.

A léptei fekete ezüstre festették a hidat, ahogy oda sétált az angyal lényhez.

Szelíden rá nézet és ezt mondta neki.

• Te ki vagy?

Kérdezte az angyalt Sesshoumaru.

Az angyal fellélegzett és belenézet Sesshoumaru aranyló szemeibe.

Egy pillanatra elveszett benne aztán megrázta fejét és háttat fordítót a youkainak.

Egy angyal vagyok.

Mondta tömör egyszerűséggel a nő Sesshoumarunak.

Sesshoumaruba egyszerre törtek fel a kérdések, de egyet sem tudott kimondani.

A nő még mindig hátal állt Sesshoumarunak.

Hogy tudtál rálépni a hidamra?

Kérdezte tőle az angyal kedvesen.

Ere a hídra csak azok tudnak rálépni kiknek szívébe, szerettet, van.

Nem hiszem, hogy egy youkai szíve tartogat ilyen érzéseket.

Az angyal visszafordul Sesshoumaru felé, és mélyen belenéz a szemeibe.

youkai jéghideg tekintettel viszonozta, semmit nem mondott.

Inkább a hallgatásba burkolózót.

Mit rejtegethet ez a démon?

Az angyal tovább bűvölte a youkait, egészen addig míg ki nem derítette titkát.

Mit rejtegethet ez a démon?

Kérdezte ismét magától,

és még mélyen bele nézet a youkai tekintetébe.

Mikor Sesshoumaru már nem bírta hogy farkas szemet nézet az angyallal, és gyorsan elkapta tekintetét.

Dühösen az angyalra nézet, meg fordult és lement a hídról.

Az angyal utána kiáltót.

Youkai !

Most már tudom, hogy mért tudtál az angyal hídra feljönni!!

Sesshoumaru visszanézet és csak ennyit mondót.

Igazán.

Akkor azt is tudod hogy szívesen elvenném az életedet,és talán csillapíthatnám vele végtelen vágyamat.

Milyen vágyadat?

Kérdezte az angyal érdeklődve.

De Sesshoumaru ezt már nem hallotta, mert elment a hídtól és ott hagyta az angyalt.

Miközben visszafelé tartott a szolgához egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből a szárnyas lényt folyton az angyal járt a fejébe.

Aztán gondolt egyet és visszafordult a tó felé, de mire oda ért az angyal már nem volt ott.

Kereste a tekintetével minden hol,de nem találta.

Csalódottan meg fordult és emelkedni kezdet.

Még visszatekintet a tó tükör sima felszínére és aztán a sötét égboltra nézet.

Abba reménykedett, hogy talán meg találja a csillagot,de nem találta.

Csak a hold nézet rá vissza nyugatról. Apja egykori birodalmából.

Egy darabig lebegett a légbe és nézte a hold ezüstös tányérját, aztán tovaszállt az éj sötét fellegébe.

Mikor visszatért a szolga már mélyen aludt és a tűzbe is csak a parázs éget.

Sesshoumaru kereset egy fát a közelbe és leült a tövébe.

Egy darabig nézte a tűz izzó parazsát, mire az álom rajta is úrrá lett.

Elaludt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés