MEGFEJTHETETLEN ÁLOM

 Az előző fejezet tartalmából:

Kagome és Inuyasha még időben érkeztek, így Cayounak nem esett bántódása. Hálájának jeléül Cayou felajánlotta nekik, hogy töltsék nála az éjszakát, amibe Inuyasha és Kagome rögtön belement. Kagome jól érezte, és valóban egy Ékkőszilánk van Cayou birtokában, méghozzá egy kis gyűrűbe foglalva. Inuyasha természetesen rögtön elvenné tőle, de Kagome tanácsára óvatosabban kezelik az ügyet, ugyanis közben megtudják, hogy ezt a gyűrűt Cayou az édesanyjától örökölte, és számára ez mindennél többet jelent...

Ahogy az óra mutatója az éjfélhez közeledett, Kagome minden perc elteltével egyre feszültebb lett. Amikor úgy tűnt Cayou végre kibeszélgette magát, és elaludt, Kagome óvatosan felállt, majd lábujjhegyen megindult az éjjeliszekrény felé. Minden erejével arra összpontosított, hogy ne csapjon zajt. Nagyon rosszul érezte magát, amiért el kell árulnia ezt a kedves lányt, de szükségük volt a szilánkra, hogy ezáltal közelebb kerüljenek fő céljuk eléréséhez, vagyis Naraku elpuszításához. Kagome elérte Cayou ágyát, ami mellett az éjjeliszekrényen ott lapult a kis gyűrű, benne a szilánkkal. Kagome egy percig elnézegette az alvó lányt. Cayou olyan békés és törékeny, amikor alszik. Egy pillanattal később Kagome szíve nagyot vert, ugyanis Cayou megszólalt. Kagome először azt hitte, hogy Cayou felébredt, és ő lebukott, kész itt a vége a játéknak, de tévedett, Cayou ugyanis álmában beszélt. Nem mondott sok dolgot, csak egyetlen mondatot ismételgetett folyamoatosan egymás után: "Ne bántsd őt, kérlek! Kérlek ne! Anyám."

Kagome látta, ahogy Cayou arca elkezd verejtékezni, és már tudta, hogy így nem lesz képes elvenni tőle a gyűrűt. Egy papírzsebkendővel letörölgette Cayou arcáról a verejtéket, és a könnycseppeket, amiket Kagome csak most vett észre. Még csak sejtelme sem volt róla, miféle szörnyűséget álmodhat Cayou, de nagyon megsajnálta. Kagome fejében visszhangozni kezdtek Cayou korábbi mondatai:

"... még kicsi voltam, amikor az édesanyám meghalt... csak ezt a gyűrűt hagyta rám.... ez számomra felbecsülhetetlen értékkel bír..."

Kagome a fejét rázta, és bár a gyűrű egy karnyújtásnyira volt tőle, ő nem volt képes elvenni. Cayou hirtelen abbahagyta a beszédet, és kinyitotta a szemeit, Kaagome nagy rémületére.

• Ka...aa..gome – ásított bele Cayou az éjszakába. - Te meg mit keresel itt? Miért nem alszol??

• Öööö... - Kagome törte a fejét a jó választ keresve. - Beszéltél álmodban.

Mihelyst elhagyta ez a két szó Kagome száját, máris megbánta, hogy nem hazudott valami mást, minthogy ezt elmondja. Rögtön gondolta, hogy Cayou jobban örült volna neki, ha Kagome nem tud erről. Cayou megfogta a homlokát, és érezte a verejtéket rajta, majd szomorúan felhúzta lábait, kezeivel átkarolta azokat, és lehajtotta a fejét.

• Előfordul néha. - válaszolta. - Sajnálom, hogy felébresztettelek.

Kagome kezdte nagyon kellemetlenül érezni magát.

• Ugyan nem gond, amúgy sem tudtam volna aludni.

Cayou elmosolyodott, majd elfordította a fejét. Kagome egy könnycseppet látott oldalról legördülni Cayou gyönyörű arcán. Mielőtt bármit is kérdezhetett volna, Cayou újra megszólalt.

• Tudod... az édesanyámról álmondtam... - kezdett bele Cayou, és Kagome figyelmesen halgatta, miközben melléült az ágyra. - Mint általában. Mindig róla álmodom, és mindig ugyanaz az álom. Vagy mondhatnám úgyis, hogy rémálom.

Cayou hangja elcsuklott, és az eddig visszafolytott zokogása hirtelen egyszerre tört ki. Kagome odabújt hozzá, és átkarolta őt, majd szabad kezével Cayou fejét simogatta.

• Nyugodj meg kérlek. - nyugtatgatta – Nem muszály elmesélned. Nem muszály beszélned róla. Próbálj meg visszaaludni. De... ha kiszeretnéd beszélni magadból a fájdalmat, én meghallgatlak. Minden tőled függ.... Cayou...

• Köö..öö..szönöm – hüppögte Cayou, majd sikerült abbahagynia a sírást. - Te nagyon kedves lány vagy Kagome. Sajnálom, hogy látnod kellett ezt, és hallanod. Tudod mindig nagyon figyelek arra, hogy soha senki ne lásson így összetörve. Mindig erősnek mutatom magam, hogy a húgom felnézhessen rám. Ez nekem nagyon fontos. Azt mondod meghallgatsz engem. Valóban meghallgatnál?

Kagome bólintott és Cayou úgy döntött itt az ideje, hogy kiadja magából a fájdalmat. Kagome közelebb ült Cayouhoz, Cayou pedig felkapcsolta az éjjeliszekrényen álló kislámpát. A falon a nagy lila óra éjjeli egyet mutatott.

• Még én magam sem tudom, mit jelentenek az álmaim, hiszen az édesanyám arcát is csak fényképről ismerem. Bár az a fénykép nagyon régi, és nem a legjobb minőségű, de jobb a semminél. Ez az álom kislánykorom óta végigkíséri az éjszakáimat. Elképzelni sem tudom, mitől lehet ez. Az apámnak és a húgomnak ezt egy szóval sem említettem, de még a barátaimnak sem. Nem akarom, hogy lököttnek nézzenek, azt meg végképp nem, hogy egy dilidokihoz küldjenek. Ugye megértesz?

• Értem. - bólintott Kagome. - Nem vagy dilis Cayou, ebben biztos vagyok. De mondd csak, miről szólnak ezek a furcsa rémálmok?

Cayou szembefordult Kagoméval, és szemei a távolba meredtek miközben folytatta.

• Ezek az álmok elég homályosak. Nincsen se elejük, se végük. Egyszer csak ott vagyok, és látom az eseményeket. Az álmaimban rajtam kívül négy személy szerepel. A négyből egyet sikerült felismernem. Én, mint kívülálló látom a dolgokat, és nem tudok tenni semmit. Tehát az álmomban jelen van az édesanyám, a karjában két csecsemővel, és még ott van az a furcsa férfi. Egy férfi, akit nem ismerek, és aki valamilyen oknál fogva az édesanyám és a csecsemők életére tör.... - Cayou szemei ismét megteltek könnyekkel. - Én nem tudok neki segíteni, mert amikor az az ember megtámadja, én nem tudok megmozdulni, megdermedek. Azután..... azután.... az anyámnak sikerül elmenekülnie, de akkor már csak egy csecsemő van a kezében. Nem tudom, ilyenkor hova tűnik a másik, de már a férfit sem látom. Fogalmam sincs mit jelentenek ezek az álmok, de végülis ez csak egy álom. Nincs semmi valóságalapja.

Ezzel győzködi magát Cayou nap mint nap. "Ez csak egy álom!" Kagomét nagyon meghatotta Cayou álmának a története, és nem tudta eldönteni, hogy vajon mennyi valóságalapja lehet ennek az álomnak. Ám kétségeit nem akarta elmondani Cayounak, ugyanis félt tőle, hogy ezzel csak mégjobban megijesztené.

• Ez valóban nagyon rossz álom. - válaszolt nagysokára Kagome. - De szerintem is csak egy álom. Ne foglalkozz vele túl sokat, és akkor lehet, hogy egy idő után autómatikusan elmúlik.

• Rendben. - mosolygott Cayou. Mosolya őszinte volt, és végre egy kicsit megnyugodott. - Nagyon köszönöm, hogy meghallgattál Kagome. Ez nekem nagyon sokat jelent, ezért kérlek ezt ne mond el a barátodnak, és ha lehet senkinek se.

Azzal meghajolt Kagome előtt az ágyon, és visszafeküdt aludni. Kagome bólintott, majd elindult, hogy visszafeküdjön a kanapéra. Sokáig nem tudott elaludni, csak forgolódott, és látta maga előtt a Cayout nyomasztó álmot. Látta, ahogy egy zavarodott, reszkető édesanya a karjában tart két síró újszülött csecsemőt, és látta a férfit, a gyilkost, aki megragadja az ártatlan nő karját, és ellopja tőle egyik csecsemőjét. Kagomét Inuyasha riasztotta fel ábrándozásából.

• Inuyasha. - suttogta neki oda Kagome. - Te meg mit keresel itt?

• Sikerült elvenned a gyűrűt? - türelmetlenkedett Inuyasha, majd felhúzta Kagomét a kanapéról.

Kagome a homlopára csapott. Teljesen kiment a fejéből az eredeti célja. Cayou rémálma elfeledtette vele, hogy neki az a dolga, hogy megszerezze a szilánkokat, jelen esetben, hogy elvegye a gyűrűt ettől a lánytól.

• Ne haragudj Inuyasha. - szabadkozott Kagome. - Elfelejtettem és...

Inuyasha Kagoméba folytotta a szót, ugyanis Cayou éppen átfordult a másik oldalára, az ablak felé, vagyis most háttal volt Inuyasháéknak. Inuyasha óvatosan elindult az éjjeliszekrény felé, és elvette a gyűrűt, majd visszaindult az ajtó felé. Amikor észrevette, hogy Kagome nem mozdult a helyéről odaszólt neki:

• Kagome! Gyere már, mennünk kell!

Kagome nem válaszolt, csak elvett egy cetlit Cayou íróasztaláról, és keresett egy tollat is, majd írni kezdett. A szobában lévő sötét miatt nem tudott ügyelni a helyesírásra, és arra se, hogy szépen írjon, a lényeg az volt, hogy olvasható legyen. Amikor ezzel végzett csatlakozott Inuyashához, akinél mellesleg a csomagok is ott voltak. Kagome még egyszer visszapillantott az alvó Cayoura, és úgy érezte, erre a bűnre sosem fog bocsánatot nyerni. Egy szörnyetegnek érezte magát azok után, hogy Cayou elmondott neki egy olyan történetet, amit eddig még soha senkinek, és erre ő elveszi tőle a számára legfontosabb dolgot. Kagome szemébe könnyek szöktek, majd elfordult Cayou felől, és Inuyasha szemébe nézett.

• Induljunk. - csak ennyit mondott, és Inuyasha megértette, hogy nem szabad tovább feszegetnie a témát, és azt se, hogy Kagome miért pityereg. - Bocsáss meg nekem Cayou...

Kint tomboló szél fújt. Inuyasha a hátára kapta Kagomét, a kezeivel a csomagokat fogta, a gyűrűt pedig Kagome zsebébe tette. Elindultak hazafelé, miközben Kagome végig Cayoura gondolt. Egy kisebb idő elteltével megérkeztek Kagoméék háza elé. Kagome édesanyja, nagypapája és kisöccse már mind aludtak, hiszen már hajnali 3 óra is elmúlt. Inuyasha letette a csomagokat a konyhába, és Kagoméval elindultak az emeletre Kagome szobájába.

• Feküdj le Kagome, és aludj. Reggel szeretnék visszatérni a középkorba. - súgta oda neki Inuyasha, miközben ő maga letelepedett a földre, mint mindig.

Kagome csak bólintott, majd gyorsan átvette a pizsamáját, és elindult az ágya felé. Gyorsan lefeküdt, majd nyakig betakarózott, és hamar elnyomta az álom.

Álmában furcsa helyen találta magát. Ugyanúgy a középkorban volt, mint általában, de most egy számára ismeretlen helyen. Elindult, hogy megkeresse Inuyashát és a többieket, de sehol sem találta őket. Egyszer csak egy ismerős gonosz kacaj ütötte meg a fülét. Elindult a hang irányába, és szörnyű látvány tárult a szeme elé. A gonosz Naraku ördögien kacag, miközben karmait egy fiatal asszonyba mártotta, kinek kezében ott van két síró csecsemő. Naraku a halálos sebet kapó asszony egyik kezéből kiemelte az egyik csecsemőt, majd vigyorogva eltűnt. A sebesült asszony elindult a másik csecsemővel az erdő felé. Kagome utána futott, mert segíteni akart a sebesült asszonyon.

• Kérem várjon, hadd segítsek!

Szavai süket fülekre találtak. Mire sikerült volna utolérnie az asszonyt, az már rég eltűnt valahol. Kagome egyre hangosabban hallotta a csecsemő szívszaggató sírását. Mintha egy rádiót hangosítanának egyre feljebb és feljebb. Kagoménak már be kellett fognia a füleit, hogy ne szakadjon be a dobhártyája.

• Neeeeeemmm bírooom!!!!!! Inuyashaaa!!! Seggíííts!!!! - ordította Kagome, ahogy csak bírta.

Senki nem jött érte, egyedül maradt. Hirtelen megváltozott a helyszín, és Kagome egy kihalt helyre került, mindenhol feketeséggel. Feketeség a végtelenségig, mindenfelé ameddig a szem ellát. Kagome hiába indult el, mindenfelé a nagy semmi, az üresség várta. Kagome kétségbeesésében térdre roskadt, majd elpityeredett, de senki sem hallotta, amikor egyszer csak meghallotta azt az utálatos hangot.

• "Egyedül maradtál. Ha-Ha-Ha. Inuyasha többet nem jön érted! Soha..."

Kagome gyorsan felállt, és futásnak eredt, amikor hirtelen zuhanni kezdett. Zuhanni a végtelenbe....

Kagome arra ébredt, hogy Inuyasha veregeti az arcát.

• Kagome jól vagy? Felébredtél? - kérdezte aggódva Inuyasha.

• Inu..yasha. - Kagome felült az ágyon, és örömmel nyugtázta, hogy ez csak egy rossz álom volt, és nem a valóság. - Persze semmi bajom, csak álmodtam.

Kagome hirtelen felindultságból megölelte Inuyashát, mire a félszellem meglepetten elmosolyodott, majd ezzel le is tudták ezt a rémálmos témát. Miután megreggeliztek Kagome összepakolta az útravalókat, amiket előző nap vásároltak össze, majd eltette a gyűrűt, amit elvettek Cayoutól. Elköszönt a családjától, és Inuyashával az oldalán visszament a középkori Japánba.

 ~~~~

Cayou fáradtan, kialvatlanul ébredt reggel. Az óra kismutatója elütötte a tizet. Nagy ásítások közepette kikelt az ágyból, és meglepetten vette észre, hogy Kagome nincs a szobában. Elindutlt kifelé a konyhába, hátha csak reggeliért ment a vendége.

• Kagome! Inuyasha! - szólongatta őket. - Hol vagytok? Hahó! Kagome! Kagomeeee!

Cayou kétszer is végigjárta a házat, amikor tudatosult benne, hogy vendégei már nem lehetnek házon belül.

• Talán kimentek az udvarra. - gondolta Cayou. - Megyek és megnézem.

Cayou kiment a hátsó kijáraton, és egyből a kétévvel fiatalabb kishúgába botlott, aki éppen a virágoskertet locsolta.

• Jóreggelt Sayou. - köszönt rá húgára Cayou.

Sayou nővére hangját hallva felegyenesedett a guggolásból. Sayou nagyon sokban hasonlított nővérére. Sayou pár centivel volt csak alacsonyabb Cayounál, ám a haja egy árnyalatnyival sötétebb volt. Nem volt teljesen szőke, inkább szőkés-barna. A szemük teljesen megegyezett, pont, mint az édesapjuké. Az arca gyerekesebb volt, mint nővéréé, de pont ugyanolyan gyönyörű. Sayou felhúzta szépen ívelt szemöldökét, és gúnyos mosollyal lelocsolta nővérét.

• Ezt meg mi a fenének csináltad te idióta! - ordított rá Cayou a mindenlében kanál, fondorlatos kishúgára. - Inkább azt mondd meg, hogy láttad-e a vendégeimet?

• Nem láttam. - adta meg a kétszavas választ Sayou, majd Cayouval mit sem törődve tovább öntözte a virágokat.

Cayou mérgesen, és elázva ment tovább a szentély előtt álló édesapjához, miközben magában a húgára már minden létező csúnya szót elkárrogott.

• Jóreggelt édesapám. - ölelte meg Cayou az apját. - Nem láttad a vendégeimet?

Cayou édesapja meglepetten tolta el magától vízes lányát, mivel így ő is vizes lett.

• Mitől áztál el ennyire? Ha jól látom nem esik az eső... Á.. Sayou... - vigyorodott el Cayou édesapja. - Na adok én neki. Amúgy nem láttam őket, de szerintem már kora reggel elmentek, ráadásul köszönés nélkül. Mit ne mondjak Cayou, eléggé neveletlen barátaid vannak.

• Ühüm. - Cayou izgatottan bólintott, ugyanis közben leesett neki, hogy mi a helyzet.

A szobájába sietett, a lépcsőkön kettesével vette a fokokat. Közben magában morgolódott:

"Annyira tudtam, hogy csak azt akarják... Milyen álszentek és kétszínűen... Hogy bízhattam meg bennük?! De sebaj, nekem is sikerült elvennem tőlük, valami értékeset."

Azzal Cayou elérte a szobáját, és az éjjeliszekrényhez sietett. A gyűrű nem volt ott. Cayou a földre huppant a döbbenettől, és ökölbe szorította a kezét. Kis idő elteltével észrevett egy cetlit a gyűrű helyén. A cetlin egy rövid üzenet volt. Látszott rajta, hogy sötétben írták, a betűk össze-vissza voltak dőlve, és az is levehető volt, hogy az írója nagyon gyorsan próbálta megírni ezt a pár sort. Cayou magához vette a cetlit és elolvasta a tartalmát:

Cayou!

Nagyon-nagyon-nagyon sajnálom, de muszály elvinnünk a gyűrűdet! Szükségünk van rá egy olyan helyen, amiről neked nem beszélhettem! Kérlek ha valaha is tudsz, bocsáss meg nekünk!!!!

Kagome

Cayou elmosolyodott. "Még hogy muszáj?" A vizes pizsamájának a zsebébe nyúlt, és kivette belőle a Kagométól elvett dolgot. Egy szilánk volt az.

• Ez a szilánk pont olyan, mint ami a gyűrűmben van. - mondogatta magának Cayou, és felsorolta a lehetőségeit. - Muszáj volt elvennem, amikor megölelt, hogy legyen biztosítékom, ha ők elveszik a gyűrűmet. Volt még nála egy-két darab, biztos nem tűnik fel neki, hogy egy hiányzik. Tudtam, hogy jó, ha bebiztosítom magam ellenük. Végülis senkiben sem lehet teljesen megbízni. Legalábbis én még sosem bíztam senkiben a családomon kívül...

Cayou levetette a vizes pizsamáját, és felvette azt, ami a legközelebb esett a kezéhez, ezesetben ez az iskolai egyenruhája volt, majd magában folytatta az elméletét.

"Megkeresem a lány címét a telenfonkönyvben....."

Cayou megfésülködött, és rendbe tette a fejét, majd indulásra készen lement, hogy megkeresse a címet a könyvben.

"Visszaviszem neki a szilánkot, és felajánlok egy cserét. Ha visszaadják a gyűrűmet, visszakapják ezt a szilánkot."

Cayou megtalálta a címet, majd elköszönt apjától, és közben vigyorogva leöntötte kíváncsiskodó húgát egy pohár higedvízzel, mire Sayou sikongatva beszaladt a házba. Cayou elindult Kagome címét követve a gyűrűje után. Rengeteg időbe telt, mire sikerült megtalálnia a címet, és eljutott Kagoméékhoz. Felsietett a lépcsősoron, és becsöngetett a házba. Várt egy darabig, majd újracsengetett, de senki nem nyitott neki ajtót. Idegességében leült a ház elé, és elhatározta, hogy a lépcsőn várja meg, hogy Kagome hazajöjjön. Csak várt, és várt, a percek gyorsan teltek, de senki sem jött. Cayou egy idő után megunta a várakozást, és elhatározta, hogy körülnéz az udvarban. Először egy furcsa fát pillantott meg, ami el volt kerítve az udvar többi részétől.

• Vajon milyen fa lehet ez? És miért van elkerítve?

Cayou egy darabig nézegette a fát, majd miután megunta továbbsétált. Már szinte úgy gondolta, hogy semmi említésreméltó dolog nincs az udvaron belül, és jobb lenne máskor visszajönni, amikor a szeme megakadt az udvar közepén álló Szentélyen.

• Nahát nekünk is hasonló szentélyünk van. - ámulkodott Cayou.

Majd óvatosan megközelítette a szentélyt. Amikor már elég közel állt hozzá, örömmel látta, hogy nincs lakattal lezárva, nem úgy, mint az, ami az ő udvarukban van. Cayou óvatosan kinyitotta az ajtaját, és bekukucskált.

• Hee..elló... Hahó.... Van itt valaki? - kérdezgette halkan, de ismét nem kapot választ.

Kicsit felbátorodva benyitott a szentélybe, majd bement. Csodálkozva vette észre, hogy a szentély közepén van egy számára furcsa régi kút.

• Remélem a mi szentélyünkben nem egy ilyen ócska kút van. - fintorgott Cayou. - Az biztos, hogy ebből már nem lehet vizet meríteni.

Azzal Cayou nevetve visszaindult, hogy elhagyja ezt a számára jelentéktelennek tűnő szentélyt, amikor kintről furcsa hangok szűrödtek be. Cayou megtorpant a szentély ajtajánál, és fülelni kezd.

• De anya! Hadd menjek ki a térre focizni a többiekkel. Nem maradok sokáig. - hallotta Cayou egy gyermek hangját. - Nagypapa minek mész a szentélybe?

Cayou erre a kérdésre megijedt, és valóban talpak zaját hallotta, ami a szentélyhez közeledett.

• Most mit csináljak? - ijedt meg Cayou. - Nem maradhatok itt. Ha meglátják, hogy engedély nélkül bejöttem az udvarukba, az nekem nagyon ciki lenne.

"Valamit ki kell találnom, de gyorsan.... De mit? Jajj nekem, hova bújjak itt el?..."

Cayou a kútra nézett, és rögtön eszébe jutott a megoldás.

• Ez az! Amíg az udvaron maradnak, addig én elrejtőzöm a kútba. Igen...

A léptek zaja egyre erősödött, a szentély ajtaja nyikorogni kezdett, Cayou pedig sietve elindult a kiszáradt kút felé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés