VÁRATLAN MEGÉRZÉS

Hőseink egy újabb fárasztó napon vannak túl, és hiába kerestek szilánkot, nem találtak. Naraku már majdnem az összes szilánkot begyűjtötte, Kohaku és Kouga szilánkjain kívül már alig volt pár darab. Kagome hiába koncentrált egyre jobban, minden hiába, már hetek óta sikertelen volt a keresés. Ez az este szokatlanul hideg, és esős volt. Az idő ősz közepe felé járhatott, így próbáltak minden estére szálláshelyet keresni, Miroku jól bevállt módszere szerint. Ez a mai estén is hasonlóképpen történt. A csapat egy faluba ért, ahol szokatlanul nagy volt a csend, ám Mirokunak mégis sikerült felfedezni egy baljós aurát a legjobb fogadó felett, minek következményeként szállást kaptak éjszakára. Inuyashának és Sangónak nem igazán tetszett ez a módszer, de Kagomét és Shippout nem zavarta az a tény, hogy ilyen áron jutottak szálláshoz. Miután bőségesen megvacsoráztak, Miroku elégedett mosolygott, és Inuyashának már kezdett elfogyni a türelme.

• Hihetetlen, hogy az emberek mi mindenre képesek, csak hogy jó legyen nekik. - mordult fel, miközben ledőlt az egyik sarokba.

• Ugyan már Inuyasha – legyintett Miroku, közben észrevétlenül lopózott Sango közelébe, aki éppen Kiraraval játszott – Ha ennyire nem tetszik, hogy fedél van a fejed felett, akkor nyugodtan kimehetsz az esőre, az neked úgysem árt!

Mielőtt Inuyasha visszavághatott volna, hirtelen egy nagy csattanás rázta meg a csendet. Mindenki tudta, miért változott meg olyan hirtelen a légkör.

• Mégegy ilyen és véged van! - ordított rá Sango a Szerzetesre, akinek megint önállósult a keze.

• Ó ugyan már Sango. – Miroku gyorsan helyetváltoztatott, és maga elé húzta Shippout. - Csak ellenőríztem, hogy nem-e vizes a ruhád, ugyanis nem szeretném, ha megfáznál!

Inuyasha és Shippou egyszerre mordult fel, majd a félszellem Kagome felé fordult. Kagome egész este egy szót sem szólt, és ez csak most tűnt fel neki. Inuyasha odacsoszogott a sarokban gubbasztó Kagoméhoz, majd leült mellé. Mélyen a szemébe nézett, és meglepetten vette észre, hogy Kagome arca szokatlanul piros. Inuyasha először megijedt, ugyanis attól tartott, hogy ez őmiatta van így, de amikor látta, hogy Kagome nem mond semmit, megnyugodott. Kicsit közelebb húzódott hozzá, és óvatosan megérintette az arcát. Ám gyorsan elvette a kezét, ugyanis a lány arca forró volt. Inuyasha mindkét kezével megragadta Kagome vállát, és maga felé fordította.

• Kagome jól vagy? - kérdezte sürgetően – Az arcod piros és forró. Szerintem lázas vagy. Szeretnél hazamenni?

Ám Kagome nem felelt, csak fáradtan ráhajtotta Inuyasha vállára a fejét. A félszellem már tudta, hogy most olyan betegség kapta el Kagomét, amin ő itt és most nem tudna segíteni. Így hát óvatosan megemelte Kagomét, és a kezébe vette.

• Most hazaviszem, mert úgylátszik, hogy nincs jól. – tudatta a többiekkel.

• Rendben vidd haza, az lesz a legjobb ebben a helyzetben – helyeselt Sango – Mi addig itt fogunk várni, és kézben tartjuk a dolgokat. Te ottmaradsz Szerzetes, az a sarok tökéletes lesz neked ma estére.

Inuyasha még látta, ahogy Miroku csalódottan visszaül a helyére, majd megindult Kagoméval abba az irányba, ahol az az az erdő volt, aminek a közepén ott volt a Csontok kútja. Rövid idő alatt el is érte az erdőt, majd a Csontok kútját is, ami által pár pillanat alatt a modernkori Japánba kerültek. Inuyasha berohant Kagoméval a házukba, és megnyugodott, amikor látta, hogy mindenki otthon van.

• Jóestét asszonyom. - köszöntötte Kagome mamáját, közben letette a már eszméletét vesztett Kagomét a nappali közepén álló díványra, majd Kagome mamájának aggodó pillantására gyorsan hozzátette. - Kagome betegnek néz ki, ezért gyorsan hazahoztam.

Kagome mamája gondolkodás nélkül a sarokban lévő telefonhoz sietett, és kihívta az orvost, ugyanis úgy gondolta, hogy ő most kevés lesz ehhez, és a nagypapa varázslatai is kudarcott vallottak. Sotha, édesanyja utasítására először odaadta Inuyashának az egyik sapkáját, hogyha megjön az orvos, ne legyen feltünő a füle, majd betakarta nővérét, és vizesborogatást tett a homlokára, de az nem vitte lejjebb a lázát. Az óra már elütötte az éjfélt, és az orvos még nem érkezett meg. Inuyasha és Sotha fel-alá járkáltak a szobában, amitől a nagypapa nagyon ideges lett. Kagome mamája a dívány előtt térdelt, és lánya meleg kezét szorongatta. Mindenkin kezdett úrralenni a félelem, ugyanis Kagome nem tért magához. Pár perc elteltével, ami a szobában lévők számára óráknak tűnt, hangos robajjal megszólalt a csengő. Kagome mamája abban a pillanatban talpra szökkent, és kiviharzott a szobából. Inuyasha és a többiek feszülten figyeltek és vártak, mikor végre Kagome mamájával együtt az orvos is belépett a szobába. Inuyasha meglepetten vette észre, hogy ez az orvos milyen alacsony. A férfi, aki bár késve, de megérkezett, valóban alacsony volt, és emellett idősödő, pocakos és bajszos. Kezében ott volt a kis orvosi táskája, amit le is tett a dívány melletti kisasztalra. Előkészítette az orvosi felszerelését, majd mindenkit megkért, hogy hagyja el a szobát, de Kagome mamája nem volt hajlandó kimenni, így ő bentmaradhatott. Az orvos hosszú ideig vizsgálta Kagomét, aki időközben magához tért.

• Úgy látszik, hogy nincsen semmi komoly baja – állapította meg az orvos – Csupán megfázott és szokatlanul magas a láza, amit vizes borogatással minél hamarabb le kell vinni.

• Biztos, hogy nincs semmi más baja? - kérdezte zavarodottan Kagome mamája, de az orvos csak a fejét rázta.

• Egészen biztos – bizonygatta – De a biztonság kedvéért felírok néhány gyógyszert és vitamint, ami jó a megfázás ellen, és segít minél hamarabb felépülni.

Majd az orvos mosolyogva Kagome felé fordult. Kagome már jobban nézett ki, és az arca is kezdte visszanyerni az eredeti színét. Lassan felült a díványon, majd megköszönte az orvosnak, hogy, bár elmúlt éjfél, ő mégis kijött hozzá.

• Ugyan ez a kötelességem kisasszony. - válaszolt az orvos – Nos akkor én most kimegyek, és megnyugtatom a többieket is, hiszen bizonyára már nem bírnak magukkal az aggodalom miatt. Viszont látásra asszonyom és Kagome!

Azzal az orvos átadta a recepteket, majd összepakolta a felszerelését, és a kistáskájával együtt kiment az szobából. Kagome mamája a lánya mellé ült, majd megfogta a kezét, és rámosolygott. Látszott rajta, hogy már teljesen megnyugodott.

• Inuyasha itt maradt? - tette fel Kagome egyből a számára oly fontos kérdést.

• Igen. - mosolygott a mamája – És végig vigyázott rád, és nagyon aggódott érted, ahogyan mindnyájan.

Kagome elmosolyodott, jól estek neki édesanyja szavai. Inuyasha, Sotha és a nagypapa végre viszajöhettek a szobába, és mind Kagome mellé ültek a díványra. Kagome megnyugtatta őket, hogy már sokkal jobban érzi magát, és megkérte Inuyashát, hogy vigye fel a szobájába, mert már nagyon álmos, és nem ártana aludnia, ha minél hamarabb fel akar gyógyulni. Inuyasha természetesen engedelmesen felvitte őt a szobába, és amíg Kagome átvette a pizsamáját, ő illedelmesen kiment a szobából.

• Visszajöhetsz! - kiáltott ki neki Kagome

• Végre. - Inuyasha ásítozva huppant le az ágy szélére. - Na mostmár aludj, hogy minél hamarabb meggyógyulj!

• Rendben. - adta meg magát Kagome, és mivel amúgy is fáradt volt elég hamar elnyomta az álom.

Kagome mamája már kora reggel elment, hogy kiváltsa a recepteket. Mikor hazaért Kagoménak az volt az első dolga, hogy bevette a gyógyszereket és a vitaminokat, amiket az orvos felírt. Ennek köszönhetően pár nap múlva már teljesen rendbejött. Inuyasha természetesen rögtön visszaakart térni a középkorba, hogy folytassák a maradék Ékkőszilánkok begyűjtését, de Kagome még maradni szeretett volna egy pár napig.

• Értsd meg Inuyasha! - hozta fel a témát aznap már sokadszorra – Olyan régen voltam már itthon. Iskolába is szeretnék menni. Reggel beszéltem az egyik osztálytársammal, és azt mondta, hogy holnap egy fontos tesztet írunk, úgyhogy most még nem mehetünk vissza.

Inuyashának nem tetszett az ötlet, és ezt hangoztatta is.

• Nem akarok sokáig itt időzni. Ha nem megyünk vissza Naraku megszerzi a többi szilánkot is. - morgolódott a félszellem, mire Kagome szomorúan lesütötte a szemét.

• Kérlek Inuyasha. Ezen a pár napon már nem múlik semmi – kérlelte tovább.

Végül Inuyasha megadta magát, mert nagyon jól tudta, hogy Kagome milyen makacs. Ígyhát másnap Kagome elment megírni a tesztet, amire előző este olyan sokat készült. Vacsora után Inuyasha indult volna vissza, de Kagome megkérte, hogy maradjanak még egy napot. Inuyasha kelletlenül, de végül belement. Másnap Kagome gyönyörű napos őszi reggelre ébredt, és meg sem lepődött azon, hogy Inuyashát is ébred találta.

• Na jó, akkor ma mit akarsz csinálni? - kérdezte tőle Inuyasha, ugyanis mivel szombat volt, nem volt iskola, tehát Inuyasha nem értette, miért nem mehetnek már vissza.

• Mit szólnál ha elmennénk vásárolni? - drukkolt elő az ötlettel vidáman Kagome. - Már igazán ránk férne egy kis kikapcsolódás. Főleg élelmet akarok venni az útra, meg sétálhatunk is egy kicsit.

Inuyasha felmordult, de nem tiltakozott, így reggeli után elindultak, hogy bevásároljanak.

~~~~

Messze Kagoméék házától, volt egy nagyon szép kis kétszintes ház. A gyönyörű őszi napsugarak besütöttek a kis házikó legfelső ablakán. Az ablak alatt húzódó ágyon egy fiatal lány aludt, aki hirtlen felriadt álmából.

• Jaj ne! - kiáltott fel Cayou, és amilyen gyorsan magához tért, ugyanolyan gyorsasággal kiugrott az ágyból, és a fürdőbe sietett . - Már megint elaludtam, pedig ma korrepetálásom van az iskolában! Már meg sem lepődöm azon, hogy el fogok késni. Inkább ezt a mai programot kihagyom, mert nincs kedvem megint magyarázkodni. Ugyanakkor itthon sem maradhatok. Már hallom is apa szavait:

"Na ne Cayou már megint elaludtál?! Hányszor mondjam még, hogy ne csinálj ebből rendszert! Irány a korrepetálás, mert nagyon is rádfér egy kis tanulás!"

• Igen biztosan ezt mondaná. - sóhajtott fel Cayou, és közben már fel is vette iskolai egyenruháját. Az egyenruha hasonlított Kagome ruhájához, de ez nem zöld volt, hanem kék. - Na jó, összeszedem magam, és szokás szerint kimászok az ablakon.

Azzal Cayou besietett a fürdőszobába, hogy rendbehozza magát. Első útja a tükörhöz vezetett. A tükörből egy hosszú szőkehajú, nagy barna szemekkel rendelkező vidám lány mosolygott vissza rá. Az arca olyan gyönyörű és tökéletes volt, mintha egy igazi modell lenne az újságokból, bár ezen a reggelen egy kicsit sápadttabb a szokásosnál. Cayou megrázta a fejét, hogy végre teljesen felébredjen, majd gyorsan megfésülködött, és fogat mosott. Alig telt bele pár percbe, mire elkészült, majd indult is az ablak felé, amikor hirtelen megtorpant.

• Jaj! - csapott a homlokára Cayou, majd az ágya mellett fekvő éjjeli szekrényhez sietett.

A szekrényen egy aprócska csillogó tárgy pihent. Ez a tárgy egy aprócska gyűrű volt, amibe egy négyszögletű ovális rózsaszínen csillogó kő volt foglalva. Cayou felhúzta az újjára a számára oly értékes aprócska gyűrűt, majd kimászott az ablakon. A ház mentén egy rózsabokor ívelt végig az ablakáig, aminek köszönhetően zökkenőmentesen le tudott mászni a földre. Óvatosan kisurrant a kapun, majd elégedetten elindult az iskolával ellentétes irányba. Fogalma sem volt róla, hova menjen, és mit csináljon a szabadidejében. Először is elég messze akart kerülni az otthonától, hogy még véletlenül se fusson bele, se az apjába, se a mindenlében kanál, akaratos kishúgába. Mikor már úgy gondolta, elég messze van mindenkitől, megpihent a közeli parkban található kis játszótéren. Nekidőlt a legközelebb eső korlátnak, majd sokáig elnézte, ahogy egy édesanya hintáztatja az alig pár éves gyermekét, és közben a saját édesanyjára gondolt. Az anyjára, akit sosem ismert személyesen, és akit csak képeket láthatott, ugyanis a születése után 2 évvel meghalt. Valamilyen különös oknál fogva az édesapja sosem mesélte el neki az anyja halálának a körülményeit, mindig csak annyit mondott, hogy ő maga sem tudja pontosan, hogy mi történt azon a tragikus napon. Hirtelen a nap elbújt, és erősen fújni kezdett a szél. Cayou észre sem vette, milyen hamar elment az idő, és mivel ősz volt korábban be is sötétedett. Gyorsan letörölte az arcáról a könycseppet, ugyanis mindig elszomorította, ha az édesanyjára gondolt. Kapkodva összeszedte magát, és elindult visszafelé. Nem szeretett sötétben mászkálni, mert tudta, hogy ilyenkor veszélyes az utcán egyedül. Ugyan még nem volt teljesen sötét, éppencsak kezdett lemenni a nap, ám mégis egy másik úton akart hazamenni, hogy tovább tartson az út, ígyhát betért egy közeli sikátorba. Sajnos későn vette észre, hogy a sikátor másik kijáratánál két huszonéves fiú iszogat. Megfordult, hogy gyorsan viszamenjen, de már késő volt. Az egyik fiú elkapta a csuklóját, és visszahúzta.

• He..ello kislány. - a fiú Cayounál legalább két fejjel magasabb volt, és érezni lehetett rajta az alkohol szagát. - Hm... Ha jót ak....karsz, adj át nekünk minden érté...éket ami nálad v..h...an.

Cayoun először megrémült a támadójától, de aztán látta mennyire részeg, és tudta, hogy úgysem tudná bántani, mert mihelyst tenni akarna valamit ellene, rögvest eldőlne.

• Nincs nálam semmi értékes – vágta rá ijedten, de határozottan Cayou. - Semmi sincs nálam, csak pár női kacat, amire nektek úgysincs szükségetek.

Hiába mondogatta, hogy nincs nála semmi a fiúk nem hittek neki, és az alacsonyabbik fiú, akin látszott, hogy még nem teljesen részeg, tehát ő ura volt a helyzetnek, kitépte a kezéből a kistáskáját. Abból kipotyogtak a kacatok, amik valóban nem voltak értékesek, így a két fiú fancsali képpel méregge az ijedt szőke lányt. Cayou védekezésre felkészülve ökölbe szorította a bal kezét, és egy beszűrődő apró fénysugár megvilágította az újján lévő kis gyűrűt. Az alacsonyabb, és józanabb fiú mohó képpel bámult a gyűrűre.

• Ha nincs nálad semmi értékes, akkor az a gyűrű is megteszi. - gonosz vigyor ült ki a fiú arcára, majd követelőzően így szólt - Add ide! Gyerünk add ide azt a gyűrűt!

• Nem! - kiáltott fel Cayou, ugyanis ez a gyűrű mindennél fontosabb volt a számára.

Ha eddig nem is, mostmár komolyan vette a kibontakozott helyzetet. Ez a gyűrű volt az egyetlen olyan tárgy, ami az édesanyja után megmaradt neki. Így ettől semmiképpen nem akart megválni. A táskájával mit sem törődve, összeszedte minden bátorságát, és gyors futásba eredt a kijárat felé, de sajnos még így is lassabb volt, mint az ellenfele. Az alacsonyabb és józanabb fiú elé vágott, majd erősen megragadta a karját.

• Azt mondtam, hogy add ide! - parancsolt rá most már kissé idegesen és fenyegetően.

• Ne..ee..m. - Cayou csak ennyit bírt kinyögni, ugyanis a kezét szorító támadója makacsul próbálta kifejteni az ökölbeszorított kezét, amivel a gyűrűt is védelmezte.

~~~~

Inuyasha és Kagome rengeteg csomaggal megpakolva, elégedetten indultak el hazafelé. A szél már alábbmaradt, így az nem akadályozta őket a haladásban. Még Inuyasha is békés volt útközben, és azon tanakodtak, hogy vajon Sango hányszor pofozta fel Mirokut ezalatt a pár nap alatt. Inuyasha szerint Miroku tele lesz kék-zöld foltokkal, mire visszamennek, amin Kagome jót mosolygott, és bólogatva mutatta ki mennyire egyetért a feltételezéssel. Egyre közeledtek Kagoméék házához. Éppen elhaladtak egy közeli park mellett, amikor Kagome hirtelen megtorpant, és összeráncolta a homlokát. Inuyasha az óriási csomagkupactól ezt nem vette észre, és nekiment Kagoménak, aminek az lett a következménye, hogy Kagome a csomagokkal együtt a földre huppant, és Inuyasha kereszbefont kézzel felvette az "úgy kell neked" állását.

• Legközelebb majd szólsz, ha megállsz, és akkor nem lesz tele a fejed dobozokkal. - morogta, majd mérgesen felsegítette Kagomét, és felvette a csomagokat.

• Ne haragudj. - mentegetőzött Kagome – De hirtelen nagyon furcsa érzés tört rám.

• Igen és mi? - kíváncsiskodott Inuyasha, ugyanis már rájött, hogy honnan ilyen ismerős neki ez a nézés. - Csak nem... ?

• De igen. - Kagome futásnak eredt és Inuyasha a csomagokkal együtt követte – Igen biztos vagyok benne. Inuyasha, én azt hiszem... nem... biztos vagyok benne, hogy az előbb halványan, de éreztem egy Ékkőszilánk jelenlétét.

Inuyasha szemében mohó fény csillant. Felkapta Kagomét a hátára, és a csomagokkal a kezében gyors futásnak eredt a park felé. Gyorsan odaértek, és Kagome egyre erősebben érezte a szilánk jelenlétét. Inuyasha letette Kagomét, és kérdőn nézett rá, ugyanis sehol sem láttak Ékkőszilánkot.

• Na hol van? - türelmetlenkedett Inuyasha. - Biztos, hogy jól gondolod, és egy Ékkőszilánkot éreztél?

• Egész biztos. - vágta rá Kagome, majd izgatottan elindult a park vége felé.

Egy darabig követte a megérzését, majd mikor elért egy közeli sikátorhoz hirtelen megtorpant, és a szája elégedett mosolyra húzódott.

• Megvan Inuyasha! - kiáltott fel, miközben magához húzta a félszellemet, majd kitárta jobb kezét, és a mutató újjával egy bizonyos pontra bökött - Onnan érzem! A sikátor közepén kell hogy legyen egy szilánk a Szent Ékkőből!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés