5. fejezet - Egy testvér szerelme

Bementünk a palota kapuján és mindenki hatalmas örömujjongásba tört ki.

Megjöttek az örökösök! Kiáltotta egy palotaőr a bejáratnál.

Minden szolga elkezdett futni, hogy láthassa a másik örököst, akit még sosem láttak. Ahogy elhaladtak a kerten át a nagykapuig, amit megint őrök vigyáztak.

A szolga nép összesúgott előttük, és nem volt nehéz kitalálni, hogy miről szólhatott a beszélgetésük. Egy másik örökös?

Ki lehet az?

Kérdezte magától Yoshiro, és végül arra jutott jobb lesz megkérdezni erről apját, de nem most.

Egy fiú ált az udvar közepén fehér haja kutya füle és piros kimonója elárulta őt. Harcra készült a palotaőrökkel szemben.

Előrántotta kardját és meg támadta a palotaőröket.

Inuyasha!

Kiabált utána egy furcsa ruhába öltözött lány.

Már későn szólt utána Kagome mert így hívták lányt ki a kutyafülű féldémon után kiáltott.

De Inuyasha a saját feje után ment, mint mindig.

A nagyúr most is méltóság teljes nyugalomba belépett a vendégeivel az utolsó udvarba mit még őrök, vigyáztak.

Hagyják azt a fiút majd én, elintézem.

Odament Inuyashahoz a nagyúr, és jól szemügyre vette.

Miközben Inuyasha felé tartott mindenki alázatosan meghajolt előtte.

Yoshiro nagyúr ez az ostoba hanyou betört hozzánk és valami ékkőszilánkot keres. De mi nagyurunk erről semmit nem tudunk.

Semmi baj Satoru.

Megveregette hű katonája vállát és Inuyasha felé fordult.

Ki vagy kölyök?

Kérdezte erőtől duzzadt mély hangon a hanyout.

Csak egy ostoba hanyou

lépett ki a sorból Sesshoumaru és bele nézet Yoshiro szemébe.

-Sesshoumaru te meg mit keresel itt?

-Fogd be a szád öcsikém.

-Szóval az öcséd?

-Igen az öcsém bár nem vagyunk minta testvérek.

Gonoszul Yoshirora vigyorgott, és rá nézett Inuyashára.

- Öcsi készen állsz.

-Igen bátyuskám.

Sesshoumaru egy elegáns mozdulattal előrántotta kardját és elkezdett futni Inuyasha felé.

Ez a két kutya már megint egymásnak ugrott.

Gondolta magába Heian aki csak eddig békés szemlélője volt a cselekményeknek. Unottan nézte a két testvér harcát, ami egyáltalán nem volt számára szívderítő.

Megunva a harcoló felekbe vetett nézelődését úgy döntött Heian, hogy inkább bemegy a palotába.

Még nem is sejtette, hogy valaki nézte öt az erkély ablakából.

„a lányom milyen szép nővé cseperedett.

Már túl rég nem láttam őt.

Senki sem vette észre, hogy kelet ura az ablakból figyeli az eseményeket.”

Mindenki el volt foglalva, Sesshoumaru és Inuyasha párharcával.

Megfordultam és elindultam a palota bejárata felé.

-Hova mész kérdezi tőlem Yoshiro a maga sajátos hanglejtésében.

-Bemegyek a palotába.

-Miért nem szórakozol jól?

-Ez neked szórakozás, hogy két démon csépeli egymást?

-Te hogy szoktál szórakozni kedves Heian? Nézett rám Yoshiro és csak úgy forrt a tekintete.

Most Yoshiro felé fordultam és belenézetem a szemeibe.

Üres tekintettel néztem tulajdon bátyámat, és nem tudtam mire vélni furcsa érdeklődését felém.

Nem rágódtam sokáig, azon hogy mit mondott, egyszerűen otthagytam, ha ő ezt élvezi, hát élvezze.

Bementem a palota kapun, és egy nagy előtér tárult elém.

Az előtérbe ott ált egy hatalmas kutyadémon.

Némán álltam és csak néztem őt. Sejtetem hogy ki, de egy szó sem tudta elhagyni ajkamat.

Lemerevedtem attól a tudattól, hogy ez a férfi a valódi apám.

A gondolat egy szikrája sem gyúlt fel bennem hogy valaha is találkozok vele. Most felém fordult és rám nézett.

Hosszú térdig érő haja erős karizmatikus tekintete volt.

A szeretett jele olykor kiült a szemére.

Egy vastag méreg csík volt az arcán és kettős hold a homlokán.

• Mikor utoljára láttalak akkor ép Taishout sirattad.

• Miért apám miért nem vállaltál fel!

• Taisho nagyúr mindent elmondót.

• Elmondta hogy a keleti nagyúr az apám, és hogy az anyám a testvéred volt.

• Ott küszködtem a könnyeimmel, azokkal a fájdalmas könnyekkel, amit már hosszú ideje magamba tartottam.

• Legszívesebben elrohantam volna de hova mehetnék?

Tetem fel magamba a kérdést.

- Igen a testvérem volt.

- Milyen volt? Kérdeztem apámat érdeklődve.

- A te anyád egy tiszta vérű és nagyon gyengéd asszony volt.

-Ősszintén mondva kissé féltem Taishou arckifejezésétől.

-De mért nem kerestél vagy látogattál meg ha már nyugaton, kellet élnem?

-Nem tudom Heian.

-El akartam mindent felejteni.

Ki akartalak törölni az életemből, de nem sikerült.

Könnyes arcom letörültem és kirohantam a halból egyenesen az udvara.

Annyira sietem hogy még Yoshiroba is belementem.

Sietve elnézést kértem és tovább mentem.

Kíváncsi voltam hogy vajon Sesshoumaru és Inuyasha párharca hol tart.

Mikor oda értem pont akkor verte ki Sesshoumaru öccse kezéből a Tessaigat.

Inuyasha a földre került.

A barátai segítségére siettek, volna, ha nem fogták volna közre őket az őrök.

Rászegezte kardját a hanyoura és ezt, mondta neki.

-Ismerd el győzelmem.

Inuyasha tétlenül feküdt a földön.

Elfordította fejét, és ezt mondta.

-Beismerem, hogy vesztettem ellened.

Oda mentem a fiúkhoz és a szemeikbe néztem.

- Mi van mi történt Heian?

Kérdezték tőlem mindketten egyszerre.

-Semmi különös és magamra erőltetem egy pici mosolyt.

Sesshoumaru látta rajtam hogy valami bánt de nem akart udvariatlan lenni és nem folytatta faggatásomat.

- Inkább, állj fel a földről Inuyasha és térj vissza a barátaidhoz.

-Majd ha Sesshoumaru elteszi a rám szegezett kardját, akkor majd fel állok.

Mióta akadályoz meg egy kard, abba hogy felkelj a földről?

Még szólnom sem kellett és Sesshoumaru visszacsúsztatta tokjába a kardot.

Megfordult és bement a palota kapun.

Most már felállhatsz a földről.

Yoshiro kérlek, enged el a hanyou barátait

Mért engedném el, hisz hívatlanul betörtek hozzám. Mért legyek kegyes hozzájuk?

Mert én kérem. Enged el őket és a hanyout is, ereszd el hagy, járják tovább útjukat.

Jó legyen, ahogy akarod, eleresztem őket.

Yoshiro utasította az őröket, hogy engedjék el a halandókat. Inuyasha hálás szemekkel nézet rám.

Aztán oda jött hozam és átölelt.

-Köszönöm Heian.

-Vigyázz magadra Inuyasha, s meg ígérem, hogyha nyomára akadok valahol a szent ékkő egy szilánkjának, akkor majd elviszem neked.

Suttogtam a fülébe mialatt átölelve tartottam.

Menj itt az ideje, hogy útnak engedjelek a barátaiddal.

Megyek. Vigyáz magadra Heian! Vigyázok, ne félts engem Inuyasha.

A hanyou szép lassan távolodni kezdet barátaival a palotától. Egy darabig néztem őket, ahogy eltűnnek az út porában. Megfordultam és bementem volna Sesshoumaru után, de megint a bele botlottam Yoshiroba.

Heian mi mindig egymásba botlunk.

Mondta nekem és szokásos üres tekintettel, rá néztem. Igen úgy látszik, mi vonzzuk egymást. Véletlenül nem tudod, hol van Rin? Arra a kis halandó lányra gondolsz?

-Igen.

-Elment az istállóba, a sárkánylóval együtt.

Ott hagytam Yoshirot és elindultam az istálló irányába. Reménykedtem benne, hogy igazat mond Yoshiro és nem, ver át. Még mindig nem tudtam benne teljes mértékbe megbízni. Hiába a bátyám olyan számomra, mint egy idegen. Bár szerintem, nem tudja, hogy én a huga vagyok. Most már mindegy kár ezen gondolkodni.

Végre megtaláltam az istállót.

Kész labirintus ez a palota. Bementem, és ahova csak néztem mindenütt sárkánylovak voltak. Milyen sokan vannak?

Egy pillanatra meg feledkeztem valódi célomról és aztán teljes hangerőből, elkezdtem kiabálni Rin nevét.

Rin itt vagy! Kérlek válaszolj. Riiin!

Válasz nem jött csak visszhang és utána a néma csend. A lovak nyugodtak maradtak és nem váltak nyugtalanná. Már lemondtam, arról hogy meg találom Rint, de egy nem várt pillanatba kijött az egyik karámból. Heian! Kiáltotta nekem a kislány és elkezdett felém futni. Könnyes szomorú szemei elárulták bánatát. Átfogta lábam és szomorkás szemeivel rám nézett.

Mi történt Rin?

Mit keresel itt az istállóba?

Nem mehettem Sesshoumaru nagyúrral, és elküldtek. Ezért arra gondoltam el viszem, ah és un az istállóba. Aztán itt ragadtam itt biztos nem zavarok senkit.

Te kis buta senkit nem zavarsz. Engem és Sesshoumarut biztos nem.

Maradj itt ah-val és un-nal, elintézem, hogy a palotába tölthess minden éjszakát, míg itt leszünk.

Mi lesz azzal a másik kutya démonnal?

Yoshiro nagyúrra gondolsz?

Igen

Yoshiro nagyurat csak bízd rám.

De most már nem pityegsz

Nem, köszönöm Heian.

Rin arcán újra mosolyt láttam.

Boldog volt ismét és ez nagy megnyugvás volt szívemnek.

Most hogy tudtam már, hogy hol van megfordultam, és otthagytam a sárkánylóval együtt. Tudtam, hogy a sárkányló meg fogja öt védeni, ezért nem aggódtam érte.

Kimentem az istállóból és elindultam a palota felé.

A palota bejáratnál ott állt Yoshiro, és Heiant várta.

Te még mindig itt állsz, mondtam nem ép kedves hangvételbe.

Még mindig az a rideg karizmatikus démonnő voltam. Csak azokkal voltam kedves, akiket szívből szerettem. A tulajdon bátyám nem tartozott ezek személyek közé. Bementem a kapun és ott láttam a halba Sesshoumarut és apámat, majd nem felkoncolták egymást tekintetükkel.

Mi történt? Kérdeztem érthetetlenül az apámat és Sesshoumarut.

Semmi Heian.

Válaszolta Sesshoumaru, de azért a semminél több lehetett, mert láttam némi dühöt elrejtve Sesshoumaru szemén.

Egy szolga bejött félénken a halba és meg szólította Hiroshi nagyurat.

Alázatosan meghajolt földre szegezve tekintetét.

Nagyuram a vacsora tálalva van.

Jól van Nazumi megyünk.

Yoshiro hozd a vendégeinket.

Én előre megyek.

Hiroshi nagyúr eltűnt a paraván mögött csak az árnyékát lehetet látni.

Elindultunk az ebédlő felé egy folyóson végig haladva.

Azon gondolkodtam, hogy vajon apám is erre jöhetett e.

Sesshoumaruval összenéztünk és tudtuk mindkettőnket ugyan az a kérdés, foglalkoztat.

Olyan ez a folyosó, mint egy véget nem érő út.

Yoshiro megállt egy ajtónál és kinyitotta.

Vízszintesen elterülő asztalhoz, vezetett minket és hellyel kínált.

Azt gondoltam, hogy apám is itt lesz, de nem találtam az ebédlőbe.

A hangulatom még mindig változó volt és ezt Sesshoumaru nem tudta mire vélni. Minden percbe rám nézett szeme sarkából hogy minden rendbe van. De nem volt minden rendbe olyan érzésem volt mintha múltam egy darabját újra élném. Megpróbáltam néhány falatot lenyomni a torkomon.

Néhány falat lement az ételből, igaz elég kínkeservesen.

Sesshoumaru is csak néhány falatot evet.

Épp felállni készültem az asztaltól mikor az egyik ajtó elhúzódót és belépet rajta Hiroshi nagyúr

. Már is mész kedves lányom?

Kérdezte tőlem az apám kissé érzéketlen hangon.

Igen megyek apám.

Befejeztem az étkezést.

És felszegtem kicsit fejem.

De még mielőtt elmennék, intéznék hozzád egy kérést.

Igen és mi lenne az?

Nem fogsz neki örülni.

Nem számít.

Van az istállóba egy halandó kislány, szeretném, ha külön szobát kapna itt a palotába, Közvetlenül az én szobám mellett.

Hiroshi nagyúr nagyon mérges lett és szúrós tekintettel lányára nézett.

Hogy gondolod ezt édes lányom? Itt semmi keresni valója egy halandónak.

Jól van, ahogy gondolod akkor majd én, kimegyek az istállóba, és vele alszok. Nekem mindegy.

Kimentem az ebédlőből és elkezdtem szelni a folyosót.

Makacs önfejű lány.

Igazán szót fogadhatna nekem.

Egy asszony lépet be az ebédlőbe. Gyönyörű hosszú fehér haja volt és könyörületes szemei.

Ne várd el tőle, hogy szót, fogadjon.

Sok időt ki hagytál életéből.

Sakura kedvesem.

Azt gondoltam ma se foglak látni.

De itt vagyok Hiroshi.

Azért jöttem le hogy láthassam Heiant, de úgy látom elment.

Akkor inkább én is visszamegyek a szobámba.

Sakura kérlek, maradj, ne menj el.

Hiroshi nagyúr hangjából lágy szomorúságot lehetett észre venni.

Majd fent találkozunk kedvesem, és kajánul rá vigyorgott Hiroshira.

Olyan ritkán találkozunk, mért nem maradsz egy kicsit.

Dühösen fiára nézet az asszony.

Yoshiro ne bosszants fel, egyszerűen nem akarok itt maradni.

Jó anya, ahogy akarod.

Felállt és ott hagyta anyját és a vendéget. Akkor én is megyek. Sakura megfordult és kisétált az ajtón.

Ez mind nagyon érdekes volt nagyuram.

Törte meg a csendet Sesshoumaru.

Felelne egy kérdésemre?

Igen és bólintott, egyet a nagyúr.

Ez a nő volt Heian anya?

Nem. Sakura az első feleségem és nem tudja hogy ki volt a valódi anyja Heiannak.

Csak én.

Él még?

Nem.

Akkor jó csak ennyit szerettem, volna tudni.

Sesshoumaru felállt és ott hagyta a nagyurat.

Hiroshi nagyot sóhajtott és leült az asztalhoz.

Ez nagyszerű megint egyedül vacsorázok.

Ugyan úgy, mint az elmúlt pár száz évben.

Pedig nem szeretek egyedül enni.

Na nézzük mi maradt itt.

hm elég sok minden.

Akkor neki látunk a vacsorának.

****

Kimentem az ebédlőből és elindultam a folyóson.

Csak mentem, míg vége nem lett és egy ajtóba botlottam.

Nem tudtam megállni, hogy ki ne nyissam és meg ne lessem, vajon mi van az ajtó túloldalán.

Nem gondolkodtam rajta sokáig és elhúztam a tolóajtót.

Egy kisebb lépcső vezetett le a tornáchoz és még egy lépcsősor egy csodálatos kertbe. Az utat fák szegélyezték.

Mindegyik Sakura fa volt.

Az út, amin haladtam egy tóhoz vezetett, amin tavi rózsák úszkáltak.

Megálltam a tó szélén és elkezdtem nézni vizet.

Midőn ott ültem újra észrevettem a csillagos égboltot és az ezüstös teliholdat, ahogy visszatükröződőt a víz mozdulatlan felszínén.

Még nem is sejtetem hogy egy árny követet a palotából és figyelte minden mozdulatomat.

Az árny közelebb lopózót Heianhoz és szorosan átölelte derekát.

Ettől annyira megijedtem, hogy elkezdtem sikítani.

Pedig élesek voltak a megérzéseim, de most cserbe hagytak.

Nem éreztem magam veszélybe, biztonságba voltam a palota falain belül.

Megdermedtem az erőtől, ami ebből a férfiből jött már csak az volt a kérdés vajon ki lehet az.

Bár csak Sesshoumaru lenne mormoltam magamba, de amilyen szerencsétlen vagyok biztos nem Sesshoumaru lesz, hanem egy másik férfi.

Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy észre sem vetem, hogy a férfi keze egyre lejeb és lejeb csúszik.

Hol van ennek a keze?!

Egy váratlan pillanatba megfordultam és pofon vágtam a férfit.

Felnéztem rá és akkor tudatosult bennem, hogy ki is valójába.

Yoshiro?

Meglepődtem a viselkedésén.

Nem gondoltam volna, hogy erre vetemedik, bár tisztába voltam, azzal hogy vonzódik hozzám.

Kérdően rám nézet.

Most mért pofoztál fel?!

Nem pofoztalak fel, csak kaptál egy pofont a szemtelenségedért.

Ne mond, hogy nem élvezted a helyzetet.

Képzeld nem.

Mondtam neki, felszegett, fejjel.

Sajnálatos.

De nem fogok rólad lemondani még a nyugati ficsúr kedvért sem.

Pedig jobb ha lemondasz rólam, mert nem érzek irántad szerelmet.

Egy darabig csak némán álltunk egymás mellet.

Nem bírta megállni, hogy meg ne fogja ajkamat, és meg ne csókoljon.

Én erősen tiltakoztam és ellöktem magamtól, de ez őt nem érdekelte és tovább csókolt.

A körmei mélyen bele fúródtak érzékeny bőrömbe és patakzani kezdet belőle a vér. Riadtan néztem rá, mert a szemébe a szenvedély tűzét láttam, és nem tudtam, hogy mit is tegyek ebe a helyzetbe.

Gondolkodj Heian! Ez nem igaz, hogy ennyire felkeltettem benne a szenvedély tűzét.

Mélyen szemembe nézett és szeremtől ittasan ezt mondta nekem.

Szeretlek.

Legszívesebben itt helybe asszonyommá tennélek.

De nem tehetem.

Még nem.

Ha leszámolok a nyugati ficsúrral azonnal az asszonyom leszel akár akarod akár nem.

Akkor most jól figyelj Yoshiro nagyúr.

Nyugaton nevelkedtem de, keletről származom

az én szívem mindig nyugaté marad, még ha ezt a te egod nem is tudja elfogadni.

A vér nem mindig kötelez.

Kiszabadítottam magam karjaiból és elmentem.