4. fejezet - Kelet örököse

Mikor felértünk a dombra, megfordultam és még egy utolsó pillantást vetettem Inuyashára és barátaira. Gyere Heian mennyünk.

Jó rendbe.

Mondtam beleegyezően Sesshoumarunak, s elindultunk az erdő felé.

Már lassan elérte az ég tetejét a nap és mi még mindig az erdőbe gyalogoltunk kitartóan.

Nem voltam túl fáradt de túl vidám sem.

Azért még is csak átvirrasztottam egy teljes éjszakát, és a találkozásom Sesshoumaruval nagyon romantikusra sikerült.

Mi tagadás meglepett, ahogy kifejezte szenvedélyes ragaszkodását felém.

Kimondottan jól esett.

Éreztem rendíthetetlen bizalmát, amit már nagyon rég nem éreztem benne.

Így andalogtam mögötte, és csak úgy kavarogtak a gondolatok a fejembe.

Még mindig ennyire szerethet?

Tettem fel magamba a kérdést.

A baj csak az volt hogy túl hangosan gondolkodtam és a kérdésemet meg hallotta Sesshoumaru hirtelen meg állt és felém fordult.

Ettől annyira zavarba jöttem, hogy inkább a földre helyeztem tekintetem.

Rideg szelídséggel rám nézett, nem mondott semmit. Csak oda jött hozzám és megfogta a kezemet.

Gyöngéden fel emelte és átkulcsolta.

-Igen még mindig nagyon szeretlek, és szeretni is foglak.

Megsimogatta arcom aztán felemelte lehorgasztott fejemet és szenvedélyesen megcsókolt. Aztán belenézett a szemeimbe és ezt mondta nekem.

- Heian tovább kellene menünk.

Mert így napnyugtára sem fogunk oda érni Rinhez.

-Igen igazad van, és egy fejbiccentéssel jeleztem hogy megértetem, amit mondott. Az út hátra levő részében nem is nagyon beszélgettünk.

***

Eközben Rin türelmetlenül várta Sesshoumaru nagyurat.

Vajon hol lehet ilyen sokáig Sesshoumaru nagyúr annyira, hiányzik nekem.

Amint ez kimondta a kislány már is, meglátta Sesshoumarut, és mellette ott ált, egy démonnő, akit abba a pillanatba felismert.

Pedig mindössze egyszer találkoztak, de azaz egy találkozás nagyon mélyen bele ivódott a kicsi szívébe.

Ránézett a két démonra és nem tudta eldönteni, hogy melyikhez fusson oda.

Mindkettőt nagyon szerette.

Végül gondolt egyet és oda futott mindkettőjükhöz.

Átkarolta lábaikat és azt mondta nekik,

-Nagyon szeretlek titeket.

- Rin kérlek, engedj el minket.

Rin nagy nehezen eleget tett

Sesshoumaru nagyúr kérésének és elengedte őket.

Boldogan visszament, Ah Unhoz, és elújságolta nekik a boldogsága okát.

-Hová tűnt Yaken?

-Nem tudom Sesshoumaru nagyúr már egy ideje, nem láttam.

-Maradj itt Rin, nem sokára jövök.

Csak rám nézett, és én tudtam, hogy mit kell tennem.

Most én kaptam azt a megtisztelő feladatot, hogy Rinre vigyázzak addig, míg vissza nem tér.

Tudta azt is, hogy nem fogom öt megvárni.

Ennek ellenére elment meg keresni a szolgáját.

Csak néztem öt, ahogy eltűnik az erdő sötét mélyén.

-Gyere Rin megyünk.

-Hová?

-Még nem tudom.

-Hozzad, Ah és Unt nehogy itt maradjanak.

-Mi lesz Sesshoumaru nagyúrral?

-A nagyurat ne féltsd meg fog minket találni.

Elindultunk Rinnel egy másik irányba. Még nem tudtuk mi vár ránk, de bátor szívvel, vágtam neki az ismeretlenek.

Csak szeltem az utat vissza sem néztem.

Végtelen csend honolt mindenütt a madarak éneke olykor megtörte a némaságot, és ez egy kicsit zavart engem.

Rin Ah és Un hátán ülve elgondolkodott, és azon törte kicsi fejét, hogy vajon honnan ismerheti egymást Sesshoumaru nagyúr és Heian végül úgy döntött megkérdezi és reménykedett benne, hogy Heian nem lesz vele szembe elutasító.

-Heian lehet egy kérdésem?

-Mondjad, hallgatom.

-Honnan ismered Sesshoumaru nagyurat? Azt tudom, hogy a testvére vagy.

-Igen Rin olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek.

Vakon meg bízunk egymásba.

Ugyanakkor nem vér szerinti a testvériségünk.

Amennyit tudok a múltamról az nem sok.

-Mi az a nem sok?

Kérdezte kíváncsian Rin a démonnőt.

Csak annyit tudok hogy apám kelet ura volt és egy hatalmas kutya démon.

Anyámról nem tudok semmit. Inu taisho nevelt fel, ö volt Sesshoumaru apja.

-Ez tényleg nem sok.

-Most csalódott vagy?

-Nem.

Valamit éreztem a levegőben, egy démon szagát kit nem ismertem.

Megálltam és még jobban elgondolkodtam ezen a szagon egyszerűen nem tudtam hová tenni.

A távolból feltűnt egy férfi és határozott léptekkel közelített felénk.

Amennyire meg tudtam alapítani a kilétét, biztos voltam hogy egy démonnal lesz dolgom.

Ahogy egyre közelebb ért már abba is biztos voltam hogy egy kutyadémon közelit felénk.

Ismét elindultam Rinnel, és nem sokra rá megláttam egy fehér gömböt. Egy darabig csak lebegett pár centire a földfelszín felet, aztán szép lassan le ereszkedett a földre és előtűnt belőle Sesshoumaru alakja.

-Hova tűntél már megint?

Yaken?!

Itt vagyok nagyuram a bundádba kapaszkodva.

A kis gnóm béka annyira beszédült a sebességtől hogy körbe forogtak nagy szemei.

Rin leugrott, Ah Un hátáról és odarohant Yakenhez.- Mi történt Yaken mester? Kérdezte aggódva a kislány a gnóm békát. -Semmi jól vagyok Rin csak egy, kicsit pihenem, kell.

-Heian te is érzed?

-Igen itt van a közelben.

A démon egyre közelebb ért hozzánk és mi felkészülve vártuk öt.

-Egy másik kutyadémon? Mondta meglepődve Sesshoumaru.

-Kik vagytok, és mit kerestek a területemen? Kérdezte egy határozott férfihang.

Lassan felemeltem fejem a földről és a szemeibe néztem.

-Yoshiro már nem is emlékszel rám?

-Mért kéne?

Érdekes hogy én nem ismerlek te, pedig ismersz engem.

-Heian tovább kellene menünk.

-Tudom Sesshoumaru, de előtte meg kellene szabadulnunk a keleti tartományok örökösétől.

Yoshironak abba a pillanatba elkerekedtek a szemei és Heian bocsánatáért, esedezett.

-Kérlek, bocsáss meg modortalanságom.

Szeretnélek elhívni a palotába, apám biztos örülne a jelenlétednek.

-Ehhez nekem is lesz néhány szavam. Vágott közbe Sesshoumaru.

-Téged senki sem kérdezett.

-Yoshiro! Hagyd abba. Sesshoumaru nélkül sehova nem megyek.

Ezt jól vésd bele a fejedbe.

Yoshiro gyilkos tekintettel nézett Sesshoumarura.

Mit eszik ezen a ficsúron?

Ráadásul hagyta elveszni apja örökségét ez az ostoba.

Na mindegy nem az én dolgom.

Elindultunk Yoshiro után bár Sesshoumarunak nem volt hozzá túl nagy ambíciója de azért a kedvemért velem jött.

Már jó ideje szeltük az utat, egy szó sem hangzott el.

Mindenki saját gondolataival volt elfoglalva.

Hátra mentem, Ah Unhoz hogy meg nézem, mi van Rinnel.

-Hogy vagy Rin?

-Jól, csak éhes vagyok.

-Semmi baj majd szólok a nagyúrnak.

Keresünk neked valami ételt jó?

-Jó rendbe.

Odamentem Sesshoumaru mellé és egy darabig csak andalogtam mellette aztán rám nézett, és azt mondta,

-Látom mondani, akarsz valamit.

-Igen, de inkább nem mondok semmit, mert látom hogy nagyon rossz hangulatba vagy.

-Mondjad bátran, a fejedet biztos nem veszem érte. Bár valaki másét szívesen levenném a helyéről.

-Na jó legyen.

Rinröl van szó.

-Ne is folytasd, tudom éhes.

Akkor megállunk és keresünk valami ételt Rinnek.

Bár lehet, hogy ez valakinek nem fog tetszeni, de ez egy cseppet sem izgat.

Gondolja magába Sesshoumaru.

-Itt meg állunk.

Szólt határozott hangon.

Yaken rakj tábortüzet Rinnek hogy az éjszakát biztonságba, átalhassa.

Elmegyek Heianal addig, vigyázzál rá.

Nem állhatunk meg hajnalra a palotába, kell lenünk.

Ellenkezett Yoshiro de semmit nem ért a szava, hisz a többség már döntött.

Yoshiro kelletlenül le ült egy fa oldalába és onnan nézte, a kis gnóm béka igyekvését és harcát a tűzzel.

Most biztos boldog ez a ficsúr, mert úgy gondolta, hogy majd én a nagy Yoshiro le állok vele vitatkozni.

Semmit nem ért el vele.

Inkább tovább lesem a szolgát.

Olyan jókat tudok rajta mosolyogni.

Így elmélkedett magába Yoshiro, nem törődve, azzal hogy mit tesz Heian és Sesshoumaru.

***

Elmentünk Sesshoumaruval valami ehető ételt keresni Rinnek, de ez valójában csak egy újabb ürügy volt, hogy kettesbe lehessünk. Láttam rajta hogy már nagyon feszült volt azért, mert egy levegőt kellett szívnia Yoshiroval. Az egymás iránt érzet ellenszenvüket nem tudtam hova tenni. Hogy gyűlölheti egymást ennyire két kutya démon. Na mindegy nem az én dolgom-gondoltam magamba, és tovább mentem Sesshoumaru után.

Már egy ideje mentünk az erdőbe és hirtelen vízre lettem figyelmes, de nem csak én, hanem Sesshoumaru is érezte. El kezdtünk a víz irányába, menni, és rövid időn belül egy folyóhoz értünk.

-Vigyünk Rinnek halat.

Biztos szereti.

Sesshoumaru rám néz közömbös szemekkel, és azt sugallja vele mást, szeretnék és nem halat fogni.

Jól esett az érdeklődése felém de valahogy jobban érdekelt az ok, amiért eljöttünk. Nem volt sok időnk visszaérni Rinhez, mielőtt elalszik. Sesshoumarutól nem várhattam semmit. Úgy gondolta, hogy átveszi az őrködés szerepét. Neki dőlt egy fa oldalának és onnan kémlelte a tájat.

Mivel kedves Sesshoumaru kényelembe helyezte önmagát, így érthető volt hogy a halfogás feladata rám hárul. Feltűrtem kimonómat comb középig és belementem a folyóba. Míg a halak megfogásával szenvedtem addig tovább kémlelte a tájat pusztítható ellenfél után kutatva. Egy pillanatra olyan érzésem volt mintha engem nézne, de gyorsan elvetettem ezt a gondolatot, és tovább szenvedtem a halak kifogásával. Már kettőnek is nagyon örültem, mert nagyon nehéz volt őket megfogni.

Na fogok még kettőt az már biztos elég lesz Rinnek.

Miután sikerült mind a négyet kifognom kimentem a partra és leültem, kicsit piheni.

Oda settenkedett mögém és leült. Átkarolt és szorosan magához húzott.

Miközben a folyót néztük eszembe jutott egy számomra meglepő kérdés.

Melyik nap volt a legboldogabb az életedbe?

Nem volt ilyen az életembe. Vagy még is?

Felvillant egy régi emlékkép miről azt hitte, hogy már rég a múlt martaléka lett.

Van egy nagyon szép emlékem veled kapcsolatba.

ˇ” Kamaszodó kutya kölyök voltam még te, pedig talán akkora lehettél, mint most Rin. talán kicsivel idősebb. Forró nyári nap volt és nagyon nehéz volt elviselni a hőséget. Nagy nehezen találtunk egy patakot. Annyira boldogok voltunk a víz látványától, gondolkodás nélkül levettük ruháinkat és bele gázoltunk a patak hűs lágy vízébe.

Nagyon sokáig játszottunk és fröcsköltük egymást. Nem tudom mi történt velem le, tepertelek, és mélyen a szemedbe néztem. Ijedten a szemeimbe néztél, nem tudtad, mi történik.

Már majdnem meg csókoltalak mikor apa meg jött és nagyon dühös lett rám az adott helyzet miatt.”

Meg lepődve hallgattam végig Sesshoumarut. Azt gondoltam, hogy már nem is emlékszik erre a napra, most meg kiderül, hogy ez volt a legboldogabb.

-Igen emlékszek rá én is.

Sok kérdést vetett fel bennem ez a nap. De már rég meg lettek válaszolva így nem maradt nyitott kérdésem.

-Miért pont ez volt a legboldogabb?

-Mert ekkor szerettem beléd, és megfogadtam magamnak, hogy egy nap az asszonyom leszel.

Elenged és feláll mögülem.- Ideje elindulnunk. -Valóban napnyugtáig még maradt pár óránk.

Elindultunk vissza felé. Sesshoumaru kissé gyorsan ment. Én is mentem volna de feltűrt kimonóval és négy közepes hallal a kezembe nem volt egyszerű dolgom.

Ez alaposan le is lassított, s jó egy métere Sesshoumaru mögött voltam.

Siess már Heian! Kiáltotta oda nekem.

Azt hiszed olyan könnyű négy hallal és feltűrt kimonóval téged követni!

Halottad mit mondtam te kutya.

Megfordult és elindult felém. Na most fog megölni. Futott át a fejemen gondolat formájába.

Oda ért és átható hideg nyugodt tekintettel a szemembe néz.

Igazad van Heian így nem, tudsz velem lépést tartani.

Gondolt egyet felkapott a karjába és mire észbe kaptam már az égen szeltük a felhőket.

***

Visszatértünk hozzájuk, és kissé megdöbbent arcok fogadtak. Tanácstalanul néztem rájuk nem értetem az arckifejezésüket. Utána rájöttem, hogy mi volt meg döbbenésük oka. Sesshoumaru még mindig a karjaiba tartott erősen magához szorítót mintha nem is akarna elengedni.

-Tegyél le, mert akkor nem lesz vacsorája Rinnek.

Egy zokszó nélkül letett és máris vittem Rin vacsoráját. Nagy nehezen lepikkelyeztem és mindegyiket rá tetem egy nyárs botra, és meg sütöttem.

Egyél Rin, gondolom éhes vagy már nagyon.

Igen.

Felelte röviden a kislány. Oda adtam neki a halat és neki kezdett a kis vacsorájának.

Már a nap nyugovóra tért és feljöttek az első csillagok az égen. A hold vékony sarlóként nézet le ránk. Miután Rin jóllakott elaludt a tűz friss melegénél. Próbáltam fen maradni de, nem tudtam, és végül engem is elnyomott az álom. Másnap hajnalba Yoshiro keltett fel, mert tovább kellett menünk. Rin még mindig aludt. Feltettem, Ah Un hátára és folytattuk tovább utunkat a palota felé.

Sesshoumaru szorosan mellettem haladt, és kérdően rám nézet?

-Nem felejtettél el valamit? Kérdezte tőlem kissé nyers hangon.

Érthetetlenül ránéztem és megcsóváltam fejem, igy jelezve neki hogy nem tudom. Aztán újból végig gondoltam a reggelemet, de nem találtam semmi kivetni valót. Végül végig mértem önmagam és csodálkozva vetem észre, hogy elfelejtetem letűrni a kimonómat.

Gyorsan meg igazítottam magam és követem Yoshirot. Sesshoumaru egy tapodtat sem ment odébb. Ott volt mellettem szorosan így jelezvén Yoshironak hogy már foglalt vagyok. Mert neki sem voltam közömbös, de engem hidegen hagyott az érdeklődése.

Valahonnan Inuyasha illatát sodorta felénk a szél. Ezt mindketten éreztük.

-Érzem ennek az ostoba hanyounak a szagát. Nem igaz megint összetalálkozunk.

Gondolatától még a vérem is felforr. Grr mordult egyet Sesshoumaru.

Már közeledünk a palota kapujához, és a palota felől ismerős hangokat hallottam.

Így már érthető volt számomra Sesshoumaru dühe.